back to top
KezdőlapFormula 1Leclerc kiesése nélkül is csúnya verést kapott volna a Ferrari Bahreinben

Leclerc kiesése nélkül is csúnya verést kapott volna a Ferrari Bahreinben

-

A Ferrari számára közel nem úgy alakult a szezonnyitó Bahreini Nagydíj, mint ahogyan azt elképzelte. Charles Leclerc célba sem tudott érni az 57 körös versenyen, amíg Carlos Sainz csak a 4. helyen látta meg a kockászászlót.

A monacói pilóta magányosan autózott a 3. helyen, miután a két Red Bull magabiztos előnnyel haladt az élen Max Verstappen, Sergio Pérez sorrendben. Ez a játék a 40. körig ment, amikor ugyanis Leclerc Ferrarija erőt vesztett és emiatt végül ki is esett a versenyből.

Dráma a Ferrarinál – Leclerc nullázott Bahreinben

Leclerc a nullázását követően nem sokkal már a sajtó munkatársainak nyilatkozott és ugyan nem tudta elmondani a kiesésének pontos okát, a frusztráltsága és a csalódottsága kézzel fogható volt.

„Egyáltalán nem jó érzés ez” – nyilatkozta csalódottan az 5-szörös futamgyőztes, aki ezzel a kiesésével máris 25 pontos hátrányba került Verstappenhez képest. – A téli szünetben rengeteget dolgoztunk az autó megbízhatóságán, azonban tovább kell folytatnunk a munkát, mert már az első versenyen akadtak problémáink.”

„Magabiztos voltam, de még a kiesés előtti is körönként 1 másodpercet kaptunk a Red Bulloktól, ami miatt már nem kellene annyira magabiztosnak lennem. Nekik a tél folyamán sikerült valami nagyon komoly dolgot találniuk e téren.”

„Az időmérős tempónk közel azonos volt, ott szerencsére sikerült mindent kihoznunk a rendelkezésünkre álló csomagból. A versenyen való lemaradásunk azonban sokkoló volt.”

Leclerc azt is hozzátette, hogy ha nem esik ki, akkor nagy valószínűséggel meg tudta volna őrizni a 3. helyét. A monacói – aki az interjúját követően a kivetítőn nézte végig, ahogyan a csapattársa elveszíti a 3. helyét Alonsóval szemben – enentúl „valós veszélyként” tekint a „rendkívül gyors Aston Martinokra.”

Hatalmas Ferrari-blama után Verstappen-győzelemmel és Alonso-dobogóval indult a szezon