back to top
KezdőlapFormula 1Ki gondolta volna, hogy a Ferrarinál emiatt fognak aggódni az első futam...

Ki gondolta volna, hogy a Ferrarinál emiatt fognak aggódni az első futam után?

-

A Ferrari Bahreini Nagydíja közel sem volt ideális. Carlos Sainz szerint az Aston Martin versenytempója „nagyon aggasztó” az olasz istálló számára.

A Vörösök spanyol fiatalja a 4. helyről kezdhette meg az 57 körös versenyt és egészen a csapattársa kieséséig ugyanebben a pozícióban autózott. Charles Leclerc ugyanis a 40. körben egy motorhiba miatt volt kénytelen feladni az idei szezonnyitót.

Azonban a tavalyi Brit Nagydíj győztesén még ez sem segített, mert Fernando Alonso simán meg tudta őt előzni a VSC fázis befejeztével. Sainz végül a 4. helyen ért célba, de az őt támadó Lewis Hamilton miatt egyetlen szabad másodperce nem volt a futam legvégéig.

Hatalmas Ferrari-blama után Verstappen-győzelemmel és Alonso-dobogóval indult a szezon

A spanyol a verseny után elmondta, hogy az autója túlzott pattogása, illetve a rossz gumikezelése miatt esélye sem volt arra, hogy a kettős győzelmet arató Max Verstappen, Sergio Pérez duóval lépést tartson. Azonban nem ez aggasztotta őt a leginkább, hanem az Aston Martinok, különösen Alonso versenytempója, aki mindkét Mercedest és őt is a pályán, erőből volt képes megelőzni.

„Remélem, hogy az olyan pályákon, ahol a hátsó gumik nincsenek kitéve ekkora terhelésnek, már jobbak leszünk” – értékelt Sainz a verseny leintését követően. – Nyilvánvaló, hogy a Red Bull és az Aston Martin valamit jobban csinál, mert nekik nem volt ezzel problémájuk.”

„Nekünk hasonló gumikopásunk volt, mint a Mercedeseknek. Ez egy olyan terület, amit meg kell vizsgálnunk annak érdekében, hogy idővel jobbá válhassunk.”

Sainz a gumiproblémái miatt volt kénytelen feladni a helyet Alonsóval szembene, mert ha agresszívabban védte volna a pozícióját, még hamarabb megfőzte volna a Pirellijeit. Ugyan a honfitársa ellen vívott csatát elbukta, mégis örült annak, hogy kerék a kerék ellen vívhatott a 32-szeres futamgyőztessel.

Leclerc kiesése nélkül is csúnya verést kapott volna a Ferrari Bahreinben