back to top
KezdőlapFormula 1Hamilton megölelte, csapata énekelve éltette Alonsót a dobogója után (videók, képek)

Hamilton megölelte, csapata énekelve éltette Alonsót a dobogója után (videók, képek)

-

Lewis Hamiltonnal és az őt majdnem kiütő csapattársával, Lance Stroll-lal is ölelkezett az interjúzónában Fernando Alonso, miután a harmadik helyen ért célba a Bahreini Nagydíjon. A spanyol pilótát ezt követően az Aston Martin csapattagjai éltették a garázs előtt.

Remekül kezdte az Aston Martinnal való együttműködést Fernando Alonso, hiszen dobogóra állhatott a Bahreini Nagydíjon. A 41 éves versenyző ezzel egyébként minden idők tizenkilencedik legidősebb olyan pilótája lett, aki az első három hely egyikén tudott végezni egy Forma-1-es futamon. Mindezt ráadásul Charles Leclerc kiesését leszámítva önerőből érte el.

A Hamilton elleni csata

A kétszeres F1-es világbajnok a rossz rajt után előbb George Russellt, majd Lewis Hamiltont és Carlos Sainzot is megelőzte. Különösen az egykori csapattársa ellen bemutatott manőver volt bravúros és látványos, hiszen a 10-es kanyarban nagyon ritkán történik pozíciócsere az F1-ben. A dobogós ceremónia után, az interjúzónában a Mercedes versenyzője egy öleléssel gratulált neki. „Inkább egy meglepetésszerű húzás volt, mert a tízes kanyarban senki sem előz” – idézte fel a manővert az első három helyezett részvételével tartott sajtótájékoztatón.

Csapattársa, Lance Stroll szintén odament hozzá, és a két pilóta gratulált egymásnak. Nem sokon múlott azonban, hogy a történet teljesen másképp végződjön, ugyanis a kanadai versenyző az első körben eltalálta Alonsót. A spanyol pilóta azt kérdezgette csapatától, hogy kapott-e büntetést az elkövető, nem tudván, hogy kiről van szó. Mérnöke csak a leintés után mondta meg neki, hogy a 24 éves pilóta volt a tettes, miközben Russellt próbálta megelőzni, és nem tudott időben megállni, így nekiment a Hamiltonnak alávágó Alonsónak. Utóbbi erre azt felelte, hogy azt hitte, Russell volt a hunyó.

Stroll és Alonso összeérése

Közvetlenül a leintést követően, az autóból kiszállva Alonsónak az első dolga az volt, hogy Strollt méltassa, aki két héttel a csukló- és lábujjtöréssel járó biciklibalesete után a hatodik helyre hozta be az autót. Az immáron 99-szeres dobogós később is dicsérte a kanadai versenyzőt. „Ő az én hősöm – jelentette ki. – Ha látták volna a kezét és a lábát, azt gondolnák, hogy nem tud versenyezni. Elképesztő, és inspiráló látni az elszántságát és a motiváltságát. Megérdemelné, hogy hamarosan dobogóra álljon.”

Miután Alonso túlesett a kötelezettségein, természetesen a csapattal is megünnepelte a remek debütálást. Az Aston Martin alkalmazottai a nevét énekelve éltették, és az ilyenkor szokásos csapatkép is elkészült a garázs előtt. Később Stroll és Mike Krack csapatfőnök is megérkezett, és előbbivel ismét összeölelkeztek. Ezt követően pedig a csapattagoknak is volt lehetőségük magasba lökni a harmadik helyért járó trófeát.

„Lenyűgöző – értékelt Alonso az Aston Martin közösségi oldalain közzétett videóban. – Ez volt az első futam az évben, és dobogón vagyunk, miénk a második leggyorsabb autó. Hihetetlen, hogy mi történt ebben a csapatban a tél során. Mindenki nagyon keményen dolgozott. [Üzenem] mindenkinek Silverstone-ban, hogy rendkívül büszkének kell lennetek erre az autóra és arra a munkára, amit végeztetek. A pilóták, Stoffel [Vandoorne] és Felipe [Drugovich] órákat töltöttek a szimulátorban, én pedig ki tudtam hozni a teljesítményt az első versenyen. Megyünk tovább, két hét múlva jön a következő futam, rajta!”

Alonso tehát nagyszerűen kezdte az idényt, az Aston Martin pedig valóban kiválóan muzsikált alatta. Persze, ahogyan mások, úgy a Red Bullokat egyelőre ők sem tudják megközelíteni, így jelen állás szerint önerőből aligha harcolhat a győzelemért. Persze jönnek még fejlesztések, és nyilvánvalóan az is benne van a pakliban, hogy nem minden futam alakul tökéletesen a bikások számára, és valahol akár egy komolyabb hiba is becsúszik. Akkor pedig Alonso lecsaphat a kínálkozó esélyre.

„Ha az ember a harmadik helyen végez az első futamon, akkor [további] huszonkét lehetősége van [a győzelemre] ebben a szezonban – fogalmazott. – Emlékszem, tavaly Kanadában a vizes időmérő [után] az első sorban álltunk. Huszonkét futamon bármi megtörténhet különböző körülmények között. Igyekszem majd mindent megtenni, hogy legyen lehetőség. Talán szükségünk van egy kis segítségre. Tavaly is kellett némi segítség az élcsapatoktól, hogy dobogóra lehessen állni. Talán idén, ha meglesz ez a segítség, vagy lesz néhány kiesés előttünk, vagy pár probléma, talán többet is [el lehet érni] a dobogónál. Reménykedjünk ebben.”