back to top
KezdőlapFormula 1Nem kell tovább találgatni, ekkor vonulhat vissza Verstappen

Nem kell tovább találgatni, ekkor vonulhat vissza Verstappen

-

Max Verstappen nagyjából tudja hány éve van még vissza a Forma-1-ben, ugyanis egyértelműen kijelentette, fiatalon akarja befejezni a pályafutását.

A holland versenyző 2015-ben, 17 évesen csatlakozott a száguldó cirkusz mezőnyéhez. Még a középiskolát sem végezte el, mikor már a Toro Rossóban száguldozott, sőt még jogosítványa sem volt az első évében. 2016 nyarán már a Red Bullnál találta magát, mikor a csapat lecserélte Daniil Kvyatot.

A Spanyol Nagydíjat meg is nyerte, majd elkezdődött a közös története a csapattal. 2021-ben sikerült áttörniük az utolsó akadályokon is, így a 25 éves versenyző az utolsó futamon világbajnok lett. Tavaly, az év második felében mindenkit maguk mögé utasítottak, így Verstappen mellett a Red Bull is megkapta újfent a legnagyobb trófeát.

Verstappen szerződése 2028 végén jár le a Bikákkal. A holland már többször utalt arra, hogy nem akar csapatot váltani, és nem feltétlenül fogja meghosszabbítani az akkor lejáró kontraktusát. Korábban már kijelentette, hogy más szakágak is érdekli, emellett családot is szeretne.

Max Verstappen, Red Bull
Max Verstappen – Fotó: Mark Thompson/Getty Images/Red Bull Content Pool

A kétszeres világbajnok ezúttal is elmondta, szeretné, ha 31 éves korában más irányt venne az élete.

„Igen, komolyan gondolkodom ezen. Tisztában vagyok azzal, hogy milyen szerencsés vagyok, hogy F1-es autót vezethetek. Azt csinálom, amit szerettem volna, de egy bizonyos ponton túl ez nem számít. Már most rengeteg tervem van azzal kapcsolatban, hogy mit akarok majd csinálni. Ez első sorban az életminőségről szól. A Forma-1-en kívül is van élet. 2028-ig van szerződésem, utána meglátjuk mi lesz, de nem akarom a legjobb fizikai éveimet csak az F1-re pazarolni. Évente 23-24 versenyt rendeznek, ami túl sok” – magyarázta álláspontját Verstappen.

A Red Bull is számol a holland visszavonulásával:

Helmut Marko szerint nagyon is benne van a pakliban, hogy a versenyzőjük 2028 után szögre akasztja a sisakot. Az osztrák tanácsadó szerint a 25 éves pilóta képes ilyen lépésre elszánni magát.

„Ha Maxnek 2028 után elege lesz, akkor abbahagyja. Ő olyan típusú fickó, aki képes ilyen döntéseket hozni.”