back to top
KezdőlapFormula 1Alonso kitűzte a célt: irány a harmadik bajnoki cím

Alonso kitűzte a célt: irány a harmadik bajnoki cím

-

Fernando Alonso vérszemet kapott, és megcélozta újfent a harmadik világbajnoki cím megszerzését.

A spanyol versenyző 2006-ban ünnepelhette második címét. Michael Schumacher visszavonult az év végén, helyére Kimi Räikkönen érkezett a Ferrariba. Míg a 41 éves pilóta először lépte át a McLaren kapuit.

Alonso reményekkel telve indult neki a kalandnak, ám a kémbotrány és Lewis Hamilton szereplése végül elodázta a cél beteljesítését. Ezután visszatért a Renault-hoz, ám ott sem sikerült megvalósítani álmait. Így 2010-ben a Ferrarinál talált új reményre. Ám Sebastian Vettel és a Red Bull jó szereplése miatt a harmadik bajnoki címről szőtt álom egy még magasabb polcra került.

A ferraris kaland után a kétszeres bajnok újfent a McLarennel találta magát, ám a Hondával kiegészülve a csapat inkább a hátsó traktust uralta. Alonso vissza is vonult, de az új szabályok újra felkeltették az érdeklődését. 2021-ben visszatért az Alpine-l. Úgy tűnt, jó a hangulat a csapatnál, ám miután tavaly Sebastian Vettel bejelentette a visszavonulását, Alonso még tudta fokozni a meglepő helyzetet. Az Aston Martinhoz ment át, ami egyelőre jó döntésnek bizonyult.

Forma-1, Fernando Alonso, dobogó, Bahreini Nagydíj 2023, futam
Fernando Alonso – Fotó: Aston Martin

A „zöld Red Bull” segítségével a dobogó legalsó fokára állhatott fel, és már alig várja, hogy a hétvégén ismét autóba üljön. Alonso idén megszerezheti 33. győzelmét és a 100. dobogós helyezését is, ám ennél nagyobb célok lebegnek a szeme előtt.

„A 100. dobogós helyezés? A 33. győzelem? Én egyértelműen a harmadik bajnoki címre hajtok” – nyilatkozta nevetve Alonso a Canal Plus-nak.

A McLaren fiatalja a spanyol mellé állt:

Lando Norris támogatja a kétszeres világbajnok törekvéseit. A 23 éves pilótát is meglepte az Aston Martin előrelépés, így nem tartja kizártnak, ha az elkövetkezendő években valóban bajnok lenne a csapat a spanyollal.

„Még idén is bajnok lehet. El tudjátok ezt hinni?” – jelentette ki Twitch streamjében Norris.

James Vowles szerint a kanadai-brit csapat nem csak a Bikák megoldásaiból merített ihletett. Ismerős elemeket is felfedezett az autón a Mercedes egykori főstratégája.

„Az autó teljes hátsó része a Mercedestől származik. Amit jól csináltak, az az aero fejlesztés. Ugyanakkor nehéz elképzelni, hogy tartósan az első háromban lesznek.” – magyarázta a Williams újdonsült csapatfőnöke.

Alonso vezérletével akár a harmadik erő is lehet az Aston Martin