back to top
KezdőlapFormula 1Hiába nyomta Alonso, a futam után elvették tőle a harmadik helyet

Hiába nyomta Alonso, a futam után elvették tőle a harmadik helyet

-

Fernando Alonso mindent megtett azért, hogy megtartsa harmadik helyét, ám végül a versenyigazgatóság nagyobb büntetéssel jutalmazta.

A spanyol versenyző hibázott a rajt előtt, ugyanis nem megfelelőn állt be az előre felfestett rajtkockába. Ugyan megelőzte az első méterek után Sergio Pérezt, ám csapata szólt neki, büntetés vár rá az eset miatt.

Ki is osztotta a versenyigazgató a szokásos 5 másodperces időbüntetést, amit a kétszeres világbajnok zokszó nélkül vett tudomásul.

Csapattársa meg is csinálta Alonso szerencséjét, ugyanakkor még nagyobb büntetésre „kárhoztatta”. Lance Strollnak le kellett parkolnia az autóját, így a Safety Car is tiszteletét tette az eseményen. Alonsót is behívták a boxba kereket cserélni, és szerencséjére le is tölthette komolyabb időveszteség nélkül a büntetését.

A verseny végén azonban a Mercedes rászólt a negyedik helyen autózó George Russellre, hogy próbáljon meg közelebb kerülni a 41 éves versenyzőhöz. A brit „nyomta, mint a pokol”, de végül nem sikerült az 5 másodperc alá kerülnie. Természetesen erre az üzenetre Alonso figyelmét is felhívta az Aston Martin. A spanyol rá is kapcsolt, és némileg kényelmesen fejezte be a futamot.

A ceremónia lement, a díjakat átadták, majd a versenyzők a média rendelkezésére álltak. Ekkor derült ki, hogy Alonsót 10 másodperces időbüntetéssel sújtották, mivel nem megfelelően hajtották végre az előzőleg kiszabott szankciót.

Így a spanyol visszaesett a negyedik helyre, míg George Russell végzett hivatalosan a „dobogón”.

Az első versenyen Esteban Ocon járt porul, ugyanis az FIA mérése szerint előbb nyúltak hozzá a szerelők az autóhoz (a munkálatokat még nem kezdték el). Ezúttal az Aston Martinnál is ez volt a helyzet.