back to top
KezdőlapFormula 1Hamilton úgy érzi, másolnia kellett volna Russellt

Hamilton úgy érzi, másolnia kellett volna Russellt

-

Lewis Hamilton elejtett egy nem elegáns megjegyzést arról, hogy George Russell túl sokszor mellényúl a beállításokkal. Most azonban pont úgy érzi, hogy jobban szerepelt volna, ha követi csapattársát.

A szezonnyitóhoz képest erősebben szerepelt a Mercedes Szaúd-Arábiában, Russell és Hamilton jobbnak bizonyult a Ferrariknál és a 4. és az 5. helyen végeztek. Ezúttal a fiatalabbik brit jobban szerepelt a hétszeres bajnoknál, és utóbbi sejti is ennek az okát.

„Úgy érzem, értékes pontokat szerzett a csapat. George harmadik lett [valójában negyedik, mivel azóta Fernando Alonso büntetését visszavonták], ez nagyszerű. Legalább előre mozogtam. Mindig ebben reménykedünk, hogy előre haladunk. Hálás vagyok, hogy a hetedik helyről előre jöttem az ötödikre” – nyilatkozta Hamilton a Sky-nak a leintés után.

„A stratégiánk nem vált be nálam, ahogy a beállításaim sem voltak a megfelelő tartományban. Azt hiszem, a George által használt beállításokkal jobb helyen végeztem volna.”

„Én az egyik beállítási irányt választottam, ő egy másikat. Többször választ rosszul, mint nem, de most az övé vált be. Csak tartani tudtam az iramát egész hétvégén ahelyett, hogy gyorsabb lettem volna, de keményen fogok dolgozni, hogy biztosítsam, hogy jobb pozícióban legyünk.”