back to top
KezdőlapFormula 1Verstappen ezzel a dologgal "felbosszantotta" egy kissé Pérezt

Verstappen ezzel a dologgal „felbosszantotta” egy kissé Pérezt

-

Sergio Pérez szeretné megtudni miért kaptak „különböző információkat” Max Verstappennel a futam utolsó szakaszában.

Szombaton technikai hiba sújtotta a holland pilótát, így idő előtt búcsúznia kellett az időmérőn. Mindaddig csapattársa megszerezte az első rajtkockát, így a győzelemre is nagy volt az esélye. A rajtot követően Fernando Alonso ugyan megelőzte a mexikóit, de a 32 éves pilóta pár körrel később újfent az élre küzdötte magát.

Pérez némileg nyugodtan haladt az első helyen, majd felzárkózott mögé csapattársa is. A verseny utolsó szakaszában arra kérte a csapat a mexikóit, hogy tartsa a sebességet. Az érintett azon kezdett el gondolkodni, vajon holland csapattárs is ezt az üzentet kapta-e, míg a kétszeres világbajnokot a leggyorsabb kör érdekelte. A Red Bull azt a választ adta a 25 éves pilótának, hogy nem érdekes az az adat, míg Verstappen kontrázva annyit reagált, már pedig őt érdeli ez az információ.

Az utolsó körben elvette Péreztől a leggyorsabb körért járó plusz pontot, ami nemigen tetszett a mexikóinak.

„Két körrel a vége előtt arra kértek, hogy tartsak egy bizonyos tempót. Azt mondták, hogy nálam van a leggyorsabb kör. Úgy gondolom, ezt kommunikálták Max (Verstappen) felé is. Át kell néznünk ezeket a dolgokat, mivel én nem tudtam már nyomni a végén.” – nyilatkozta Pérez.

Ugyanakkor azt nem annyira bánja, hogy hagyták őket versenyezni.

„A csapat több információval rendelkezik, és szerintem fantasztikus munkát végeztek azzal, mikor hagytak minket versenyezni. Úgy éreztem, hogy az utolsó 10 körben nagyon hasonló volt a tempónk. Az autóra gondoltam és arra, hogy sikerüljön… volt néhány furcsa vibrációm, és Max tegnapi este ott motoszkált a fejben, és valószínűleg a csapat fejében is. Arról kellett tehát gondoskodnunk, hogy mindkét autó célba érjen és a lehető legtöbb pontot vigyük el.” – tette hozzá Pérez.