back to top
KezdőlapFormula 1A hanyatló Mercedes vezérét tartja az F1 legjobbjának a korábbi világbajnok

A hanyatló Mercedes vezérét tartja az F1 legjobbjának a korábbi világbajnok

-

Korábbi versenyzője szerint Toto Wolffnál senki sem jobb a maga szakterületén. Ugyanakkor elismeri, hogy az Ezüstnyilaknál nagyon nehéz a helyzet.

Nico Rosberg 2010-től 2016-ig vezetett a Mercedesnél, az időszak második felében testközelből élte át a csapat most oly távolinak tűnő, a semleges szurkolók számára nyomasztó fölényét. A Sky szakértőjeként arról beszélt, hogy ilyen háttérrel nehéz megemészteni a mostani hullámvölgyet.

„Borzasztó nehéz a helyzetük, mert hozzászoktak a sikerekhez. Övék a leghosszabb sikeres időszak, zsinórban nyolcszor nyerték meg a bajnokságot” – jelentette ki. A zsinórban nyolc győzelem a konstruktőri vb-címekre vonatkozik, a versenyzői titulusokkal hétig jutottak, ebből egy pont Rosberghez fűződik, a többi Lewis Hamiltonhoz.

„Nehéz elfogadni, hogy nem folytatódnak a sikerek és nem javul a helyzet, sőt, utóbbi romlott is a tavalyi év végéhez képest. Toto a felelős ezért, de szerintem ahogy korábban, úgy most is ő a legjobb csapatfőnök a Forma-1-ben.”

„Magam is megtapasztaltam, mennyire hozzáértő, erre az elmúlt évek sikerei a bizonyítékok. De minden sorozat megszakad egyszer.”

Wolff 2013-ban érkezett a Mercedeshez, az ő irányításával jött az említett aranykor. A csapat tavaly azonban csak egyetlen futamot nyert meg, és egyelőre úgy néz ki, idén is nehéz lesz összehoznia legalább ennyit, mert a Red Bull annyira kiemelkedik a mezőnyből.