back to top
KezdőlapFormula 1Rendszerhiba zavarta meg a csapatok felkészülését az Ausztrál Nagydíjra

Rendszerhiba zavarta meg a csapatok felkészülését az Ausztrál Nagydíjra

-

Az első edzést néhány percre le kellett állítani a GPS-rendszer meghibásodása miatt. A Red Bull jelentős előnnyel nyitotta a versenyhétvégét, bár Lewis Hamilton megelőzte Sergio Pérezt.

Melbourne-ben ismét a Red Bull diktálta a tempót és Max Verstappen végzett az élen, ugyanakkor a bikások pilótái a vezetői hibákban is élen jártak: a hollandnak volt egy megpördülése, csapattársa pedig az egyik kanyarnál fordult el nagyon szélesen. Kettejük között fél másodperc különbség alakult ki és befurakodott közéjük Hamilton is, jóllehet, Pérez nem a lágy, hanem a közepes gumin futotta a legjobb körét. Őket Fernando Alonso, majd Charles Leclerc és Carlos Sainz követte.

A Red Bull tesztelt egy új első szárnyat (lehet, hogy csak a későbbi versenyekre), amelyen a felső két terelőlap kialakítása változott meg, míg a Ferrari feltűnően sokat foglalkozott a kemény (C2) abroncsokkal, amelyekkel meggyűlt a bajuk az előző futamon.

Az említett GPS-meghibásodás az edzés kétharmadánál történt, és az utolsó percek sem teltek zavartalanul, mert lerobbant Logan Sargeant autója, emiatt nem is indították újra a tréninget. A Williams ettől függetlenül egész jól ment, Alexander Albon 11. lett a mezőny egyik leggyengébb autójával, és egy darabig ennél is előrébb volt a rangsorban.

A vezetői hibák az edzés második felébe lépve kezdtek elszaporodni, és a leglátványosabb kicsúszás Cunoda Jukié volt, aki vadul átrodeózott a kavicságyon.

A második edzést magyar idő szerint reggel 7 órától tartják.

Az Ausztrál Nagydíj első edzésének végeredménye