back to top
KezdőlapFormula 1Saját szurkolóját sebesítette meg Magnussen az Ausztrál Nagydíjon

Saját szurkolóját sebesítette meg Magnussen az Ausztrál Nagydíjon

-

Az Ausztrál Nagydíj promótere felkeresi a Haast, miután kiderült hogy a megsebesült szurkoló Kevin Magnussennek drukkolt a futamon.

A vasárnapi verseny egyik sarkalatos pontja a dán pilóta kiesése volt. Miután az amerikai csapat versenyzője érintette a falat, a jobb hátsó kereke elszabadult, míg Magnussen megállt a pályán és feladta a versenyt. A törmelékek nagy mennyisége miatt a versenyirányítás úgy döntött, hogy piros zászlóval félbeszakítja a futamot, hogy megfelelően meg tudják tisztítani a pályát.

Korábban már megírtuk, hogy a futam után egy Ausztráliában élő brit férfi számolt be arról, hogy Magnussen autójának fél felnije eltalálta a karját. Szerencsére nem esett komolyabb sérülése, csupán meglepődött, és amiatt hálálkodott, hogy nem talált el mást is az éles darab.

Egy szurkolót eltalált tegnap a Haasról lerepülő törmelék

Andrew Westacott, az AGPC vezérigazgatója elmondta, hogy az ilyen esetek aligha megelőzhetőek.

„Úgy tűnik, hogy ez egy egyszeri eset volt, hiszen ezek a törmelék ellen védő kerítések nem lehetnek 20 méter magasak.”

A melbourne-i pálya a verseny előtt minden biztonsági előírásnak megfelelt, a kerítések a megfelelő magasságig értek. Westacott szerint a sérülést szenvedő szurkoló ráadásul Kevin Magnussen szurkoló volt. Az igazgató emiatt azt tervezi, hogy felveszi a kapcsolatot a Günther Steinerrel és a Haas istállóval.

„Remélem tudunk valami tenni Güntherrel és a Haasszal az érdekében”.