back to top
KezdőlapFormula 1A statisztikai adat, ami szerint Verstappen idén biztosan nem lesz világbajnok

A statisztikai adat, ami szerint Verstappen idén biztosan nem lesz világbajnok

-

A Forma-1 tele van érdekes statisztikai adatokkal, és ugyan az idei szezonból még csak 3 verseny telt el, máris vannak érdekességek. Ha a most felvetett tendencia folytatódik, akkor nem Max Verstappen lesz az idei év világbajnoka.

A legutóbbi két szezon során Lewis Hamilton és Charles Leclerc is az alábbi eredményeket érte el az évad első 3 futamán: első, második és első hely. A Mercedes brit ásza 2021-ben Bahreinben és Portimaoban is nyerni tudott, amíg a második futamon a 2. helyet érte el Imolában. Egy évvel később Ferrari monacói pilótája pedig szintén nyerni tudott Bahreinben, azonban ő Jeddah-ban lett 2., és azt követően Melbourne-ben tudott futamot nyerni ismét.

Utoljára 2018-ban láthattunk olyat, mint most Melbourne-ben

Hamilton és Leclerc tehát ugyanazt a sorozatot produkálta le az első 3 futam során 2021-ben és 2022-ben, és a bajnokság e szakaszában a tabella élén foglaltak helyet. A végelszámolásnál azonban egyikük sem örülhetett, mert mindkét alkalommal a Red Bull holland kiválóságáé lett a világbajnoki trófea.

A 37-szeres futamgyőztes Verstappen azonban pont ugyanolyan eredményeket ért el az idei szezon első 3 versenyén, mint azt Leclerc és Hamilton tette a korábbi években. A holland a szezonnyitót be tudta húzni Bahreinben, Jeddah-ban 2. lett, és Ausztráliában szintén nyerni tudott. Ha Verstappen esetében is folytatódni fog a sorozat, és csak a 2. helyet szerzi meg a holland az egyéni bajnokságban, akkor az is nagy kérdés lehet, hogy ki lesz a világbajnok 2023-ban?

Nem bírt magával Verstappen, ő is belerúgott a Ferrariba (videó)