back to top
KezdőlapFormula 1Váratlan fordulat: Korábbi nagyágyújával támad a Mercedes!

Váratlan fordulat: Korábbi nagyágyújával támad a Mercedes!

-

Az Autosport.com értesülései szerint merész lépéssel próbálja meg kisakkozni az ellenfeleit a továbbiakban a Mercedes.

A csillagosok nem akarják a véletlenre bízni a dolgokat, mindenképp vissza szeretnének térni a győztesek közé. Épp ezért megreformálták az alakulatot, és utolsó lépésként a technikai igazgatójukat is áthelyezték.

A művelet során visszahívták James Allisont, aki 2021-től a háttérben tevékenykedett. A brit szakember újfent technikai igazgató lesz, míg Mike Elliott megkapja a technológiai igazgató kinevezést.

Elliott a belső vizsgálat során úgy ítélte meg, képességei nem a legmegfelelőbbek ahhoz, hogy a csapat technikai igazgatója legyen. A 2023-as nehéz kezdés után a brit vezető azzal a forgatókönyvvel állt elő, hogy inkább Allisonnak kellene ismét a frontvonalon harcolnia az ellenfelekkel, míg ő a háttérben tudná jobban kamatoztatni a tudását.

„A folyamat nagy részét Mike Elliott irányította. Felcseréltük tehát a szerepeket. Mike feljebb lépett, és a technológiai igazgató kinevezést kapta meg. Míg James Allison ismét technikai igazgató lesz, és Mike-nak fog jelenteni.” – nyilatkozta Toto Wolff.

Allison korábban heti három napot dolgozott technológiai igazgatóként, ám Elliott a teljes hetet betölti majd. Ezen felül Allison továbbra is tagja lesz az America’s Cup projektnek.

Mike Elliott, Mercedes
Mike Elliott – Fotó: Sebastian Kawka/Mercedes AMG Petronas

A Mercedes csapatfőnöke elismerte Elliott bátorságát, aki képes volt bevallani, nem a megfelelő ember ül a székében.

„Mike arra az elhatározásra jutott, – ez az önvizsgálat igazán csodálatra méltó – hogy Jamesszel egy gladiátor kerül a pályára, és csapat érte és vele együtt megy át tűzön és vízen. Míg Mike képességei leginkább a szervezet továbbfejlesztése kapcsán hasznosíthatóak. Olyan struktúrát kell létrehozni, ami fenntarthatóan sikeres lesz a következő generáció számára is. Hatalmas változások következnek be a technikai fejlesztések és a mesterséges intelligencia terén. Ugyanakkor azt is meg kell vizsgálnunk, hogyan kell megszervezni, és felépíteni egy modern Forma-1-es csapatot, milyen innovációkat lehet behozni. Mike jól érzi magát itt. Ő egy nagyon tehetséges mérnök, aki nagyon hiteles és elismert a szervezetben. Örülök annak, hogy ezt a döntést ő hozta meg. James is erre a következtetésre jutott, mindketten zsenik.” – magyarázta Wolff.