back to top
KezdőlapFormula 1Schumacherrel sokáig türelmes volt, de a Haas most előbb akar tisztán látni

Schumacherrel sokáig türelmes volt, de a Haas most előbb akar tisztán látni

-

Ezúttal Kevin Magnussen ülése inoghat, de a csapatfőnök megnyugtatta, hogy kap időt a bizonyításra. Optimális esetben azonban hónapokkal korábban dűlőre akarnak jutni a következő évi felállásról, mint legutóbb.

Nico Hülkenberg remekül tért vissza több év kihagyás után a mezőny állandó tagjai közé, az első három futamon rászolgált a többéves szerződésre a Haasnál: mindegyik kvalifikáción legyőzte Magnussent és ő szerezte a csapat összes pontját. A dán pilóta formája ellenben hagy kívánnivalót, és ennek hátteréről ő maga is beszélt.

„Az eddigi három versenyhétvégét nem jól indítottuk a beállításokkal. Emiatt hiányzott kicsit az önbizalmam, mert ha az első edzésen sikerül megközelíteni azt a tartományt, ami az időmérőn várható, sok kört tudunk megtenni az autóval és ehhez igazíthatjuk a vezetési stílust” – mondta.

„Sosem optimális új, addig ki nem próbált beállításokkal nekivágni a kvalifikációnak. Most az a cél, hogy egyből olyan beállításokat találjunk, mint amivel az időmérőn és a futamon fogunk menni.”

Saját szurkolóját sebesítette meg Magnussen az Ausztrál Nagydíjon

Tavaly már november közepén jártunk, mire a Haas döntött a bizonytalan jövőjű pilóta sorsáról, Mick Schumacher távozását akkor erősítették meg. Ilyenkorra a legtöbb istálló már véglegesíteni szokta a következő évi párosát, és Günther Steiner reméli, hogy idén ők is ehhez a táborhoz tartoznak majd.

„Tudjuk, mire képes Kevin, de mindenkit hajtanunk kell. Jelenleg nem érzi magát jó helyzetben, Nico mögött van – mondta a Mirrornak. – Az időmérőkkel elégedetlen. A csapattal elégedett, tudja, hogy az autóban megvan minden, hogy jól teljesítsen, egyszerűen csak ki kell hoznia ezt belőle. Biztos vagyok benne, hogy sikerülni fog neki, megvan hozzá a tehetsége, és már korábban is megtette. Csupán szintet kell lépnie.”

„Minden a teljesítményén múlik, de jelenleg nem izgatom magam miatta. Még legalább öt versenyt akarok adni, hogy megnézzük, hogy állunk, utána kezdek el foglalkozni a témával. Tavaly mindig mondtam, hogy szeretném korábban véglegesíteni a pilótafelállást, de időt akartunk adni Micknek, hogy megmutassa, mire képest. Remélem, hogy idén már a nyári szünet előtt pontot tehetünk az ügyre.”