back to top
KezdőlapFormula 1Az F1 megpróbáltatásai nem értek véget, gondban lehetnek Monacóban is

Az F1 megpróbáltatásai nem értek véget, gondban lehetnek Monacóban is

-

Marco Codello, a Formula 2-es széria operatív igazgatója elmondta, a következő napok kulcsfontosságúak lesznek a Monacói Nagydíj szempontjából.

Áradások sújtják az olaszországi Emilia Romagna tartományt, így a kormány és az F1 úgy döntött, hogy nem tartják meg a hétvégéi nagydíjat. Az imolai versenypálya is részben érintett, ugyanis az F2-es és F3-as paddockban áll a víz.

Már napokkal ezelőtt megérkeztek a kamionok és a motorhome-ok épületei, ám az építést még nem kezdte meg a száguldó cirkusz. Karel Loos, az Alpine egyik mérnöke ugyanakkor azt nyilatkozta, a megpróbáltatásaik még nem értek véget.

„Nem tudnak a kamionjaink elindulni, a helyszínen lévő embereink elakadtak. Várnunk kell, hogy vissza tudjunk jutni a pályára és össze tudjunk pakolni. Csak ezután indulhatnak a felszerelések Monacóba” – nyilatkozta a francia csapat alkalmazottja.

Ám a térségben újabb esőzéseket jósolnak a meteorológusok, így tanácstalanul állnak a helyzet előtt az Olaszországban rekedt csapattagok. Az F2-es széria logisztikai igazgatója szerint ma már el kellene idulnia a kamionoknak.

„A Formula 2-nek és a Formula 3-nak két napra van szüksége a felkészüléshez, a Forma-1-nek viszont több idő kell. Remélem javulni fog a helyzet, és csütörtökön mindannyian el tudunk indulni Imolából. Pontos tervünk még nincs. Lehet, hogy itt maradunk, és csak hétfőn megyünk Monacóba, de estére már ott kellene lennünk. A bolognai repteret nem csak a víz fogja elárasztani, hanem a menekülő embertömeg is. Mindenki haza akar majd menni. Nincs sok járat, így nyugodtnak kell lennünk, csak ennyit tehetünk. A vészhelyzet mindenkire vonatkozik.”

Monacóban jövő csütörtökig esős időre van kilátás, így további gondokba ütközhetnek a csapatok.