back to top
KezdőlapFormula 1Visszatér a korábban Hamilton-Vettel párharccal búcsúzó sorozat Monacóba

Visszatér a korábban Hamilton-Vettel párharccal búcsúzó sorozat Monacóba

-

A soron következő monacói versenyhétvégén a Forma-1 és a Formula 2 mezőnye mellett a Formula 3 autóit is láthatjuk majd száguldani Monacóban. A betétsorozat mezőnye 2005 óta először versenyezhet majd a kultikus utcai helyszínen, és már akkor egy ma közismert pilóta dominálta azt a bizonyos hétvégét.

A Formula 3 és Monaco közös története nagyon régen kezdődött el. Nem világbajnoki futamokat már 1964 és 1969 között rendeztek a hercegség területén, ami az elkövetkezendő évek során szerves része lett az alsóbb kategóriák versenynaptárainak.

A monacói Formula 3-as futamot 1970 és 1978 között 2 év kivételével mindig megrendezték. Ezt követően ismételten csak nem világbajnoki futamokat tartottak itt 1997-ig. Ezt követően a Formula 3000 versenyzett itt, amiből 2005-ből először GP2 lett, de a sorozat 2017-től már Formula 2 néven találjuk.

2003-ban és 2004-ben a Formula Renault V6 Europe-é volt a terep, és ezután a GP2 első számú riválisának számító Formula Renault 3,5 mezőnye versenyezhetett Monte Carlo utcáin. 2005-től 2015-ig az előbb említett sorozatban mindig csak egy versenyt rendeztek meg évente.

Az FSR3,5-et az FR2.0 Eurocup váltotta, és az ott versenyző pilóták 2016 és 2019 között utazhattak el a Rrancia Riviérához közel található helyszínre. A szóban forgó sorozat távozása pedig lehetőséget adott a Formula és a Formula 3 első emberének, Bruno Michelnek, aki először a Formula 3 elődjét, a GP3-at is vissza tudta hozni Monacóba még 2012-ben.

Azonban a mostani Formula 3-as mezőny számára nagyobb kihívás lesz itt versenyezni, mivel a versenyeken 30 autó lesz egyhuzamban a nagyon szűk utcai aszfaltcsíkon. Az időmérőn két 15-15 fős csoportra lesz osztva a mezőny, és mindkét csoportnak 16-16 perc áll majd a rendelkezésére a kvalifikáció során.

A legutolsó F3-as futam Monacóban

2005-ben még az Euro Series versenyzett a szóban forgó pályán, de ennek a sorozat teljesen más volt, mint a mai Formula 3. Itt bárki versenybe szállhatott, akinek volt megfelelő felszerelése a versenyeken való részvételekhez.

Így történt meg, hogy 11 csapat, 3 motorbeszállító és 23 versenyző volt jelen azon a bizonyos 2005-ös monacói F3-as Euro Series hétvégén, aminek Lewis Hamilton volt az első számú főszereplője

A brit klasszis olyan nagynevű sztárokat volt képes simán legyőzni, mint a Formula E bajnok Lucas di Grassit, a 2009-es Super Formula bajnok Loic Duvalt, a 2010-as DTM bajnok Paul di Restát, a kétszeres Super GT bajnok Kohei Hiratét vagy a nemrégiben visszavonult négyszeres világbajnok Sebastian Vettelt.

Hamilton mindkét futamot meg tudta nyerni Monacóban, és ugyan a hétvége kezdete előtt ő számított a hétvége legnagyobb favoritjának az előtte való versenyhétvégéken mutatott jó teljesítményének köszönhetően, ennek ellenére nem volt egyszerű dolga. A brit ugyanis előtte csak 2 alkalommal versenyzett a pályán, de képes volt tökéletesen venni az akadályt.

Amíg Hamilton remekelt és mindkét versenyen a dobogó tetején ünnepelt, addig Vettel az első futamon a 17., a második versenyen pedig csak a 18. helyen lett rangsorolva.

Wolff elmondta mennyi esély van arra, hogy Hamilton a Ferrarihoz igazoljon