back to top
KezdőlapFormula 1Az egyik Ferrari már megnézte a falat, míg Verstappen magára talált

Az egyik Ferrari már megnézte a falat, míg Verstappen magára talált

-

Max Verstappen volt a leggyorsabb a Monacói Nagydíj második szabadedzésén, a második legjobb időt Charles Leclerc autózta, míg a harmadik Carlos Sainz lett.

A versenyzők a második gyakorlás folyamán is minél hamarabb kihajtottak a pályára, hogy ismét felvegyék a ritmust a monacói utcákon. Az első mérvadó kört Max Verstappen autózta, ám szorosan követte őt Fernando Alonso a listán.

Mindaddig Nico Hülkenberg, Carlos Sainz és Sergio Pérez nem értették meg egymást az alagútból kijövet. A mexikói versenyző el akarta engedni a Haast, míg a Ferrari versenyzőjük kettőjüket figyelve nem jött rá mit akart csinálni ellenfele. Így kis híján beszorították a spanyolt.

Lando Norris az első szabadedzést lemásolva, szépen kicentizte a pályát és minden millimétert kihasznált a versenyzésre kijelölt területből.

Fél óra elteltével Carlos Sainz került az élre, őt Fernando Alonso és Charles Leclerc követte. Mögöttük Valtteri Bottas, Pierre Gasly, Esteban Ocon, Lance Stroll, George Russell és Lewis Hamilton fért be az első 10-be. Mindannyian már a lágykeverékű abroncsokkal futották legjobb idejüket, míg a Red Bull nem használta még a piros oldalfalú keveréket.

Yuki Tsunoda is megcsípte a szalagkorlátot, míg Fernando Alonso a forgalomra panaszkodott. Mindaddig Carlos Sainz az uszoda kijáratánál falba rakta a Ferrarit. Így a második szabadedzésen is előkerült a piros zászló.

Gyorsan elvitték a spanyol autóját a sportbírók, így folytatódhatott a gyakorlás.

Alex Albon az első szabadedzés végén „falazott”, így az autóját meg kellett javítani. 10 perccel a második gyakorlás vége előtt tudott csak a pályára gurulni. Mindaddig Lando Norris technikai hibákkal küszködött.

A mezőny már a versenyszimulációkat futotta, így az utolsó percekben már nem javultak a köridők.

Max Verstappen bizonyult a leggyorsabbnak a Monacói Nagydíj második szabadedzésén, a második időt Charles Leclerc autózta, míg a harmadik Carlos Sainz lett. Fernando Alonso a negyedik helyre csúszott vissza, míg mögötte Lando Norris, Lewis Hamilton, Sergio Pérez, Valtteri Bottas, Pierre Gasly és Esteban Ocon alkotta az első 10-et.

Pozíció Versenyző Csapat Leggyorsabb kör Időkölönbség Megtett körök száma
1 Max Verstappen Red Bull 1:12.462 29
2 Charles Leclerc Ferrari 1:12.527 + 0.065 32
3 Carlos Sainz Ferrari 1:12.569 + 0.107 22
4 Fernando Alonso Aston Martin 1:12.682 + 0.220 31
5 Lando Norris McLaren 1:12.906 + 0.444 18
6 Lewis Hamilton Mercedes 1:12.960 + 0.498 28
7 Sergio Pérez Red Bull 1:12.991 + 0.529 29
8 Valtteri Bottas Alfa Romeo 1:13.050 + 0.588 32
9 Pierre Gasly Alpine 1:13.089 + 0.627 27
10 Esteban Ocon Alpine 1:13.162 + 0.700 29
11 Lance Stroll Aston Martin 1:13.185 + 0.723 30
12 George Russell Mercedes 1:13.191 + 0.729 31
13 Zhou Guanyu Alfa Romeo 1:13.354 + 0.892 31
14 Kevin Magnussen Haas 1:13.457 + 0.995 27
15 Nico Hülkenberg Haas 1:13.520 + 1.058 32
16 Yuki Tsunoda AlphaTauri 1:13.641 + 1.179 22
17 Nyck de Vries AlphaTauri 1:13.663 + 1.201 33
18 Oscar Piastri McLaren 1:13.673 + 1.211 29
19 Alexander Albon Williams 1:14.217 + 1.755 9
20 Logan Sargeant Williams 1:14.238 + 1.776 32