back to top
KezdőlapFormula 1Ferrari-dráma Barcelonában  - Leclerc utolsó előtti lett az időmérőn

Ferrari-dráma Barcelonában  – Leclerc utolsó előtti lett az időmérőn

-

Rosszabbul nem is indulhatott volna a Spanyol Nagydíj időmérője a Ferrari számára. Charles Leclerc számára ugyanis már az első szakasz után véget ért az edzés.

A monacói pilóta a korai piros zászlós szakasz után szenvedett a lágyakon, és a kiesők között volt az első gyorskörét követően. A már eleve rossz helyzetén az sem segítette, hogy 5 perccel a Q1 vége előtt kihívták őt egy kötelező mérlegelésre.

Az ötszörös futamgyőztes az utolsó, friss lágy Pirellijein teljesített körével is csak a 11. helyre tudott feljönni. Ez pedig nem volt elég, mivel szinte mindenki tudott javítani a pálya egyre jobb állapotának köszönhetően. Leclerc számára ez egy óriási balszerencse volt, és így holnap csak a 19. rajthelyről indulhat majd a 66 körös versenyen.

„Nincs pontos válaszom arra, hogy mi történt” – nyilatkozta csalódottan Leclerc a kiesését követően. – Annyi biztos, hogy a balos kanyarokban vezethetetlen volt az autó, és érdekes módon a jobbosokban minden rendben volt. Meg kell vizsgálnunk, mi történhetett, mert a délelőtt tapasztalt érzéseim egyáltalán nem voltak meg.”

„Először azt hittem, hogy a hátsó gumikkal van a baj, de a friss szetten is ugyanolyan rossz volt vezetni az autót. Nem volt tapadásom a hátsó tengelyen. Meg fogjuk vizsgálni, minden rendben volt-e, de nagyon kétlem, hogy ez így volt.”