back to top
KezdőlapFormula 1A Mercedes figyelmeztette a mezőnyt arra, hogy "még visszatérnek"

A Mercedes figyelmeztette a mezőnyt arra, hogy „még visszatérnek”

-

James Allison, a Mercedes technikai igazgatója figyelmeztette a többieket arra, hogy az év végén már ők is harcolhatnak a futamgyőzelemért.

A Mercedes első fejlesztési csomagja bevált, ugyanis az alakulat az elmúlt két versenyen dobogóra állhatott. Toto Wolff korábban már elárulta, hogy Silverstone-ban ismét újítások kerülnek az autóra, sőt az előzetes fejlesztési tervek alapján a szezon végén már a Red Bullt is beérhetik.

Ezt erősített meg a brit szakember is. Allison kihangsúlyozta, nem látja akadályát annak, hogy a ősszel már a győzelmeket vegyék célba.

„A csapaton belül mindig azt hajtogatom, hogy nincs okunk azt hinni, hogy ez nem történhet meg idén. Képesek vagyunk folyamatosan fejleszteni az autónkat. A kihívást az okozza, hogy párhuzamosan már a következő évre is készülnünk kell, ugyanis nem akarunk a jövőre hátrányból indulni” – magyarázta a technikai igazgató az AMuS-nak.

Allison elmagyarázta miért voltak jobbak 2022 végén, és ebben az évben mire számítanak még.

„Engedjék meg, hogy rövid betekintést nyújtsak az autónk fejlesztésébe. A tavalyi modellt, azzal a naiv felütéssel terveztük, hogy minél alacsonyabban menjünk. Ám kiderült, hogy ez nem olyan jó ötlet. Amikor magasabbra kellett mennünk, az autónk jócskán kívül esett az optimális működési tartományon. Ám a szezon alatt megtanultuk, hogyan tudunk többet kihozni az autóból. Ezért voltunk jobbak 2022 végén. Idén jobban kézben tudjuk tartani a dolgokat, és egyre közelebb kerülünk a tökéletes állapothoz, és így a győzelemhez is.”

Forráscrash.net