back to top
KezdőlapFormula 1A röhejes törléshullámban majdnem meglepték Verstappent

A röhejes törléshullámban majdnem meglepték Verstappent

-

Rengeteg köridőt töröltek az első kvalifikáció során Ausztriában, emiatt Sergio Pérez már a Q3 előtt elvérzett. Verstappen hozta a kötelezőt a Ferrarikat megelőzve.

Az Osztrák Nagydíj időmérőjére beborult az ég, de a csapadék továbbra is elkerülte a Red Bull Ringet, amelyen a szponzor istálló pilótája, Max Verstappen szerezte meg az első rajtkockát a vasárnapi futamra. Ez egy sprinthétvége, vagyis szombaton egy külön időmérőn újabb kvalifikációt tartanak a sprintfutamra.

A címvédő istálló viszont nem lehet maradéktalanul elégedett, mert Pérez újabb korai búcsúja azt jelentette, hogy a Red Bull-lal először fordult elő 2009 óta, hogy négy egymást követő alkalommal nem volt ott mindkét autója a Q3-ban. A mexikóinak a nap folyamán három körét vették el a pálya kiszélesítése miatt, ezt a retorziót jellemzően az utolsó kanyarnál elkövetett kiszélesítések miatt alkalmazták a felügyelők. Ebben sokan mások is érintettek voltak, például Verstappen is, csak ő nem fizetett ekkora árat érte.

Volt egy piros zászlós megszakítás is néhány percre, mert a Q1-ben Valtteri Bottas az 1-es kanyarnál megforgott és a pályán ragadt.

Az első túlélési csatában különösebb meglepetés nem történt, Cunoda Juki, Csou Kuan-jü, Logan Sargeant, Kevin Magnussen, Nyck de Vries búcsúzott az első felvonásban, azaz csak az AlphaTauri vesztette el mindkét egységét. Annál nagyobb meglepetést hozott a Q2, ahol Pérezen kívül a mercedeses George Russell is kiesett, Esteban Ocon, Bottas és Oscar Piastri mellett.

Verstappen végül nem nagy előnnyel, 48 ezredmásodperccel kaparintotta meg az első rajtkockát vasárnapra, vagyis a Charles Leclerc-Carlos Sainz sorrendben végző Ferrari a jelek szerint valóban javuló formát mutat a fejlesztésekkel.

A 4. Lando Norris lett egy újabb kiváló időmérővel, és az egykörös menők közül Nico Hülkenberg és Alexander Albon ismét bejutott a a Q3-ba. Az 5. helyen Lewis Hamilton végzett, mögötte pedig meglepetésre Lance Stroll legyőzte a másik Aston Martint vezető Fernando Alonsót.

Az Osztrák Nagydíj időmérőjének végeredménye