back to top
KezdőlapFormula 1Pérez a rendszert hibáztatja az újabb szégyenért

Pérez a rendszert hibáztatja az újabb szégyenért

-

Két döbbenetes statisztika is leírja a vesszőfutását. Christian Horner szerint bosszantók voltak a hibái, amelyek nélkül az élmezőnybe kvalifikálta volna magát.

Sergio Pérez a gyerekeitől elkapott betegség miatt kihagyta az Osztrák Nagydíj csütörtöki sajtónapját, vagyis nem volt ideális a felkészülése a Max Verstappen sikerével végződő időmérőre. Ennek ellenére erős tempót diktált, csak a fegyelmezetlensége miatt nem jutott el a Q3-ig, zsinórban immár negyedszer. Ezidáig 2009 óta még nem volt négy egymást követő Q3 két Red Bull nélkül, és Pérez szempontjából kínos, hogy a jóval gyengébb Haast vezető Nico Hülkenberg már többször vett részt idén a kvalifikáció legfontosabb felvonásában, mint ő.

Pérezzel a pályahatárok szigorú szemmel tartása babrált ki, összesen három körét vették el emiatt, ezért esett vissza a 2.-ról az utolsó helyre a Q2-ben. Érthetően mérges volt, de az FIA-t kritizálta.

„Az utolsó körömön, ha jól láttam, [Alexander] Albon és én csúsztam ki, nem tudtam megállni. Azt hiszem, egy tizedmásodpercet vagy még többet vesztettem ezzel, de a felügyelők nem vették figyelembe, hogy akadályoztak” – panaszkodott.

A Red Bull továbbra sem kíméli a szenvedő Pérezt

„Sok dolgot kontrollálhatok, de ezt sajnos nem. Befejeznék egy jó kört, de hirtelen akadályoznak és megbüntetnek. Úgy gondolom, rossz a rendszer. Bosszantó, hogy nem jó a rendszer és nem veszik figyelembe az ilyen tényezőket.”

Csapatfőnöke sajnálja, hogy ez a figyelmetlenség fosztotta meg a Red Bullt a jobb eredménytől csapatszinten. „Megvolt a tempója ma, az autóval könnyen az első vagy a második rajtsorba kerülhetett volna – mondta Horner Pérezről a Sky Sportsnak. – Megközelítette Max eredményeit, csak a fehér vonalon belül kellett volna maradnia. A második eset után szóltunk Checónak, hogy maradjon a fehér vonalon belül, aztán harmadszor is átlépte. Ez őrületesen bosszantó, mert ott lehetett volna az élbolyban.”

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

FORMULA 1® (@f1) által megosztott bejegyzés

„A törölt körében 1:04.9-et ment, 3 századdal lassabbat Maxnál. Lehetett volna négy tizeddel lassabb, akkor is továbbjutott volna. Nem a Q2-ben kell ilyesmit csinálni.” Szerinte Albon jelenléte nem mentség a pilótának, mert Pérez hagyhatott volna több helyet maga előtt.

Néhány versennyel ezelőtt Pérez még valamennyire reális célként tekinthetett a bajnoki címre, de a hasonló bakik miatt ez egyre inkább csak hiú ábrándnak tűnik.