back to top
KezdőlapFormula 1Hamilton felszólította a Mercedest, komoly beszélgetéseket akar folytatni

Hamilton felszólította a Mercedest, komoly beszélgetéseket akar folytatni

-

Lewis Hamilton szerint „komolyan el kell beszélgetniük” a Mercedesnél, mivel a Brit Nagydíjon már a McLaren is jobbnak bizonyult.

Ausztriában vetett be egy nagyobb átfogó csomagot a McLaren. Már a Red Bull Ringen jól mozgott Lando Norris, ám a fejlesztéseket sikeressége Silverstone-ban mutatkozott meg igazán. A wokingi istálló hazai versenyén Oscar Piastri is megkapta az újításokat, így a brit aszfaltcsíkon Max Verstappen mögött találta magát a két versenyző.

A versenyen Norris a második helyen ért célba, míg az ausztrál fiatalt egy rosszul időzített Safety Car fosztotta meg a harmadik helytől. Ugyanakkor a 23 éves versenyző sem dőlhetett hátra, ugyanis az utolsó etapban Lewis Hamiltonnal kellett megküzdenie. A kedvezőbb stratégián lévő világbajnok próbálta nyomás alá helyezni honfitársát, ám Norris meg tudott lépni előle.

A futam után Hamilton a McLaren tempóját és fejlesztéseit dicsérte. Ugyanakkor csapatának is üzent: a brit szerint komolyan el kell beszélgetniük, ugyanis a Monacóban bevetett csomag nem tűnt olyan hatékonynak.

„Az elmúlt másfél év alatt hol fent voltunk, hol lent. Az autónk tekintetében még mindig rengeteg munka vár ránk. Úgy vélem, tudom mit kell tennünk, ezért komoly beszélgetések várnak ránk. A McLaren a bizonyíték arra, hogy lehetséges. Őrületes fejlődést produkáltak, lenyűgöző milyen gyorsak voltak a tempós szakaszokon. Vannak nekünk is erősségeink, a hosszú etapjaink nagyszerűek. Amint megkapjuk azt a hátsó részét, ami nekik is van, akkor jó úton leszünk. Ezért kell küzdenünk. George (Russell) nagyszerű hosszú etapot teljesített a lágyakon, és én is jól mentem a közepeseken” – nyilatkozta Hamilton.