back to top
KezdőlapFormula 1A pilóta, akit három alkalommal is lapátra tett a Red Bull

A pilóta, akit három alkalommal is lapátra tett a Red Bull

-

A tegnapi cikkünkből már valamilyen szinten kiderült, mekkora nyomás alatt, szinte folyamatos eredmény kénszerben kell versenyeznie a Red Bull újonc pilótáinak. Sok esetet is boncolgattunk már, de a mai második rész is legalább ugyanannyi érdekességet tartogat.

2016 Red Bull/Toro Rosso – Danyiil Kvjat/Yuki Tsunoda

Kvjat még 2015-ben kapta meg élete sanszát a Red Bulltól, miután Sebastian Vettel távozott a Ferrarihoz. Az orosz pilóta nem is vallott szégyent az első szezonjában, két dobogós helyezést is képes volt szerezni a domináns Mercedes és az erős Ferrari mellett. Továbbá a rutinos csapattársát, Daniel Ricciardót is felül tudta múlni az összetett pontversenyben.

2016-ra azonban az oroszt elhagyta a szerencséje. Az Ausztrál Nagydíjon el sem tudott indulni egy autóprobléma miatt, Bahreinben pedig csak a 7. helyen ért célba. Ugyan Kínában igazi „Torpedóként” végzett a 3. helyen, a soron következő hazai versenyén megpecsételődött a sorsa, amikor a rajt után kétszer is nekiment Vettel Ferrarijának, és a második találkozásnál falba is rakta a négyszeres világbajnokot.

Az energiaitalosok nem is húzták tovább az időt, Kvjatot lefokozták a Toro Rossóhoz, a helyére pedig azt a Max Verstappent ültették, aki már az első versenyén győzelmet tudott ünnepelni Barcelonában mindössze 18 évesen és 228 naposan. Ezzel ő lett a Forma-1 valaha volt legfiatalabb futamgyőztese.

Sokadjára bánt el kegyetlenül a pilótájával a Red Bull

2017 Toro Rosso – Danyiil Kvjat/Pierre Gasly, Carlos Sainz/Brendon Hartley

A Toro Rosso 2017-es évada eléggé hektikusra sikeredett, mivel a szezon során 4 pilóta is megfordult a csapatnál. Kvjat a lefokozását követően képtelen volt összeszedni magát, és olyannyira el volt maradva Carlos Sainztól, hogy a Red Bull Malajziában már a Super Formulában pallérozódó Pierre Gaslynak adott lehetőséget. Az orosszal így másodjára babrált ki a Milton Keynes-i istálló, ám ezzel a történetük még korán sem ért véget.

 

Danyiil Kvjat, Max Verstappen
Kvjat az első pofont követően sosem tudta megtalálni a régi önmagát.Fotó: Clive Mason/Getty Images/Red Bull Content Pool

A maláj futam után azonban Sainzot is elveszítették Franz Tosték, azonban itt egy teljesen más indok miatt történt meg a változás. A spanyol fiatal a Renault-nál szenvedő Jolyon Palmer helyét vette át Szuzukában, akinek így 1,5 év jutott az F1-ben, és a jövőben már nem volt lehetősége az újbóli bizonyításra.

Sainz pótlására pedig a WEC egyik szupersztárját, Brendon Hartley-t személték ki Dr. Helmut Markóék. Az új-zélandi pilóta a hosszú távú autózásban mutatott jó formáját azonban nem tudta átmenteni az F1-be, ami miatt a 2018-as évad végeztével szélnek is eresztették őt. Gasly pedig megörökölhette Ricciardo szabadon hagyott ülését, de ekkor még ő sem tudhatta, hogy az öröme nem tart majd sokáig.

2019 Red Bull/Toro Rosso – Pierre Gasly/Alex Albon

Gasly Red Bull-os kalandja már a szezon előtti teszteknél megpecsételődhetett, ugyanis egyáltalán nem érezte az RB15-öt, és egy nagy sebességű, igen komoly autótörés még tovább rontotta az önbizalmát. Ez meg is látszódott, mert amíg Verstappen futamokat is tudott nyerni (Spielberg, Hockenheimring), addig a francia szenvedett, és Ausztriában még kört is kapott a csapattársától.

Talán a Brit Nagydíjon elért 4. helye volt az egyetlen értékelhető produkciója, ami miatt nem is kegyelmezett számára a Red Bull vezérkara: a Spában már az újonc Alex Albon Toro Rossójában találta magát. A brit-kezdetben jó választásnak tűnt Christian Hornerék részéről, de hosszú távon ő sem volt képes megbirkózni a Bikák második ülésével járó elvárásokkal.

Végezetül pedig egy kivételt is érdemes megemlíteni, amely váltás ugyan nem a szezon közben történt, de megmutatja az energiaitalosok kegyetlen arcát. Miután Kvjat másodjára is kikerült a pikszisből, a Ferrarinál vállalt tesztpilótai szerepkört, és miután Hartley-t kirúgta a 2018-as szezon végén a Toro Rosso, Kvjat harmadjára is lehetőséget kapott egykori kenyéradójától.

2019-ben minden rendben is volt, a Német Nagydíjon szerzett dobogója, és a folyamatos pontszerzései miatt sokan azt gondolták, hogy akár a Red Bullhoz is visszatérhet. Ehhez képest Hornerék az újonc Albont választották, de Gaslyval egy remek párost alkottak a faenzai kicsapatnál.

Kvjat egy évvel később viszont már egyáltalán nem volt meggyőző. Egy Imolában elért 4. helyen kívül pár pontszerzést tudott csak felmutatni. Ezzel szemben Gasly futamot is tudott nyerni Monzában, valamint sokkal kiegyensúlyozottabb teljesítményt is tudott nyújtani.

Ez pedig a pontok terén is megmutatkozott, mert a francia 75 egysége mellett az orosz 32 pontja eléggé eltörpült. A Red Bull pedig harmadjára sem kegyelmezett Kvjatnak, nem hosszabbították meg az év végén lejáró szerződését, és az ülését a Formula 3-ban és a Formula 2-ben is remeklő Yuki Tsunodának adták. A leírtak alapján kijelenthető, hogy a Bikák kegyetlen rendszerének legnagyobb vesztese Kvjat volt, akinek három alkalommal is útilaput kötöttek a talpára, és már nem valószínű, hogy valaha is látjuk még őt a száguldó cirkuszban.