back to top
KezdőlapFormula 1Verstappen elmagyarázta a versenymérnökével való nézeteltérését

Verstappen elmagyarázta a versenymérnökével való nézeteltérését

-

Izgalmas időmérő edzésen van túl Max Verstappen. Ugyan a holland pilóta ismét nyerni tudott, azonban a Q2 végén volt egy heves szóváltása a versenymérnökével, Gianpiero Lambiaséval, de nem gondolja azt, hogy ez hatással lenne a híresen jó kapcsolatukra.

A Red Bull holland kiválósága a 10. helyen jutott be a Q3-ba, és nagyon mérgesen érkezett meg a szakasz végén a bokszutcába. Verstappennek az nem tetszett, hogy az utolsó mért köre előtt egy teljes lassú kört is meg kellett tennie, hogy feltöltse az energiavisszanyerő rendszerét.

Verstappent kiosztotta a mérnöke, majd agyonvert mindenkit, mégsem az övé a pole Belgiumban

A 44-szeres futamgyőztes azonban egyből el szerette volna kezdeni a próbálkozását, de a versenymérnöke lebeszélte erről, mivel szerinte ebben az esetben az RB19-en lévő abroncsok túlmelegedtek volna a gyorskör legvégére. Ezek mellett GP még a pálya rohamosan javuló állapotától is félt, és nem akarta, hogy Verstappen először fussa meg a körét a versenytársai előtt.

Verstappen: „Ahogyan mondtam, menni kellett volna két kib*szott gyorskört egymás után.”

Lambiase: „Max, de továbbjutottál.”

Verstappen: „Igen, de k*rvára nem érdekel, hogy továbjutottam a 10. helyen. Egyszerűen sz*rul valósítottuk meg ezt az egészet.

Lambiase: Rendben, és amikor a pálya két másodpercet javul a korábbi állapotához képest, és nem lett volna elég energiád, akkor mi lett volna? Majd mondd el, mit szeretnél csinálni a Q3-ban, és azt fogjuk tenni. Szeretném tudni, melyik szett legyen, mennyi üzemanyagot kérsz, és azt is, hogy mikor szeretnél kimenni a pályára.”

Az indulatos beszélgetés jó hatással volt a kétszeres világbajnokra, aki majdnem 9 tizedmásodperccel verte meg a 2. helyen végző Charles Leclerc-t.

Verstappen: „Oh, micsoda különbség. Legalább a Q3 jó volt, és bocsi GP a hosszú kirohanásomért.

Lambiase: „Lassan hozzászokok Max. Nyolc tizedmásodperccel verted meg Leclerc-t.”

Verstappen: „Szerencsére még lesz pár évünk egymás mellett, szóval minden rendben lesz.”

A két fél között tehát semmi probléma, Verstappen azt is elmondta, hogy majd négy szem közt is megbeszélik a történteket. Lambiase az évek alatt megtanulta zseniálisan kezelni Verstappen, aki ugyan képes eléggé ingerülten is beszélni vele, őt ez nem hatja meg, és mindig képes megőrizni a nyugodtságát.

Ebben is rejlik a két fél legendásan jó barátsága, mert a Red Bull holland kiválósága elárulta, hogy Lambiase nélkül nem is lenne hajlandó versenyezni az F1-ben.

Megbüntetik Verstappent, biztosan nem lesz pole-ban a Belga Nagydíjon