back to top
KezdőlapFormula 1Erre fázott rá Ricciardo a tegnapi időmérő edzésen

Erre fázott rá Ricciardo a tegnapi időmérő edzésen

-

Daniel Ricciardo sokat tanult a Belga Nagydíj tegnapi időmérő edzésén. Az ausztrál pilóta simán továbbjuthatott volna, ha nem veszíti el a gyorskörét egy négy kerekes pályaelhagyás miatt.

Ricciardo törölt mértköre a 10. helyre lett volna elég, de mivel a 3-as, 4-es kanyarkombinációban négy kerékkel elhagyta a pályát, így a versenyirányítás törölte az idejét. Az AlphaTaurinál visszatérő ausztrál emiatt már a Q1-ben búcsúzott. A nyolcszoros futamgyőztes szerint a hibája sokba került, és azt is hozzátette, hogy a rontása nélkül akár még gyorsabb is lehetett volna.

Verstappen elmagyarázta a versenymérnökével való nézeteltérését

„ A pályahatárok nem betartása miatt még veszítettem némi időt – nyilatkozta Ricciardo az időmérőt követően. – Megpróbáltam padlógázon átmenni az Eau Rouge-on, és elkezdtem érezni, hogy az autó elkezdett mozogni. Egy picit el is kellette vennem, és végül le is mentem a pályáról. Ennél többet nem tudtam tenni. Próbálkoztam menteni a menthetőt, de nyilván frusztráló, hogy egy vizesebb rész miatt veszítettem el a körömet.”

A Méhészborz sajnálja, hogy nem jutott be a Q2-be, de a pozitívumokról sem feledkezdett meg. Szerinte ugyanis megvan a megfelelő sebessége az autó volánja mögött, és nem volt sok olyan pillanata, ami után a fejét kellett volna csóválnia.

Egyelőre abszolút pozitívnak tekinthető Ricciardo visszatérése, mert ugyan most kikapott Yuki Tsunodától, de a Magyar Nagydíj időmérőjén és a versenyen is le tudta győzni a japánt. Utóbbin ráadásul úgy, hogy szinte az egész futamot egy sérült autóval kellett teljesítenie, miután Guanyu Zhou elmérte a féktávot az első kanyarba menet, és nekiment az ausztrál AlphaTaurijának.