back to top
KezdőlapFormula 1Verstappen csak szórakozott a mezőnnyel Spában, a 6. helyről is simán nyert

Verstappen csak szórakozott a mezőnnyel Spában, a 6. helyről is simán nyert

-

Bár a vártnál talán kicsivel később, de Max Verstappen a rajtbüntetése után is könnyedén vette át a vezetést és nyerte meg a Belga Nagydíjat. Zsinórban nyolcadik futamgyőzelmét a futam közepén Spát elérő enyhébb eső sem veszélyeztette.

Azt követően, hogy az egyetlen szabadedzést, a két időmérőt és a sprintet is jelentős részben esős körülmények között rendezték, vasárnap száraz pálya várta a mezőnyt a futam előtt, így a csapatok az ismeretlenbe ugrottak, hiszen minimális adatot tudtak gyűjteni a slick gumik működéséről a hétvége során.

Az élről idén másodszor Charles Leclerc rajtolt, akinek az 1-es kanyarig tartó rövid sprintben sikerült is megőriznie a vezetést Sergio Pérez előtt, ám azt Eau Rouge-t követő hosszú padlógázos szakaszban, a Les Combes előtt a mexikói már képes volt megelőzni a Ferrarit, így az első kört már a Red Bull fejezte be az élen.

A rajtnál azonban az élen haladó kettős és a harmadik helyen elforduló Lewis Hamilton mögött kialakult némi kalamajka: az 5. helyről induló Oscar Piastri a belső íven próbált helyet találni Carlos Sainz mellett, a nagyot fékező spanyol azonban nem adta fel a pozíciót, így a McLaren beszorult és a belső falnak koccant. A szombaton második helyen végző Piastri autójának felfüggesztése megsérült, így az ausztrál kénytelen volt feladni a versenyt, de Sainz autójának jobb oldalán is keletkezett egy komoly lyuk a McLaren kerekével való találkozás miatt. A spanyol jelentős teljesítményvesztéssel szembesült és a mezőny végére csúszott, de csak a táv felénél parkolt be a garázsba.

A rajtbüntetés miatt a 6. pozícióba száműzött Verstappen az első körben a 4. helyig jött fel, s bár talán lassabb tempóban, mint azt sokan jósolták, de hamarosan valóban megérkezett az élre is. Hamiltont a 6., Leclerc-t a 9. körben előzte meg, majd az első bokszkiállások után szélsebesen vadászta le Pérezt is, és a 17. körben csapattársán is túljutott a Kemmel egyenesben.

A rajtnál 40% esélyt jósoltak az eső érkezésére, ami az idő előrehaladtával egyre valószínűbbé vált. A verseny derekához közeledve a csapatok már a csapadék biztos érkezésére figyelmeztették pilótáikat, ami valóban elérte Spát, ám annyira nem volt hosszú és intenzív, hogy intermediate gumik vételezésére sarkalljon bárkit is: a köridők 3-4 másodperccel estek vissza egy nagyjából tízperces időszakra, mielőtt az esőfelhők elvonultak volna. Bár Verstappen alatt egyszer ijesztően megbicsaklott az autó az Eau Rouge-ban, mindenki épségben átvészelte ezt a rizikós időszakot.

A továbbiakban az első öt pontszerző helyen már nem alakult ki csata: bár Hamilton végig csak néhány másodperccel üldözte Leclerc-t, előzése közelségbe nem tudott kerülni, így a monacói pilóta idei harmadik dobogóját szerezte. A brit ellenben a hajrában kihajtott egy új szett gumiért, hogy megfussa a leggyorsabb kört, elvégre elegendő előnye volt ehhez a magányos versenyt futó Fernando Alonsóval szemben.

A Red Bull kettős győzelmét azonban semmi nem veszélyeztette: Verstappen végül 20 másodperc fölé növelte előnyét Pérez előtt, és bár félkomolyan beszélgetett mérnökével arról, hogy egy „bokszkiállás-gyakorlás” miatt nagyobbra is duzzaszthatná előnyét, végül ő már nem állt ki a hajrában – ellenben a holland zsinórban 8. győzelmét szerezte, a Red Bull pedig zsinórban 13.-kal növelte tovább a rekordot a nyári szünet előtt.

George Russell a rajtnál pozíciókat veszített, de a futam második felében már kézben tartotta a hatodik helyet, míg Lando Norris rémes első tíz kör után az eső érkezésével tudott mindenkinél többet kihozni a nagy leszorítóerőre állított McLarenből, s végül egy 27 körös lágy gumis etappal tartotta magát a 7. helyen. Az utolsó pontszerző pozíciókért nagy csata folyt, Esteban Ocon, Lance Stroll és Juki Cunoda szerezték meg őket.

Négy hét pihenő után az F1-es szezon augusztus végén a Holland Nagydíjjal folytatódik.

A Belga Nagydíj végeredménye:

Fotó: F1TV