back to top
KezdőlapTouring CarTCRVáltozás a bajnoki pontversenyben, Michelisz felemás hétvégén van túl

Változás a bajnoki pontversenyben, Michelisz felemás hétvégén van túl

-

Egyszer Micheliszt büntették, egyszer pedig őt védték a versenybírák a TCR World Tour uruguayi fordulóján, ahol házon belül is új kihívója akadt.

Michelisz Norbert a negyedik helyet szerezte meg az időmérőn a kilenc TCR World Tour pilóta közül, a pole-t pedig a mezőny egyetlen hazai versenyzője, Santiago Urrutia szerezte meg.

Az első verseny

A rajtnál a magyar pilóta egy pozíciót veszített Frederick Vervisch Audijával szemben. Ezek után egy igen heves csata alakult ki a második helyért követlenül előtte, Vervisch mellett Thed Björk és Néstor Girolami küzdöttek hevesen egymással.

Michelisz a külső íven próbálkozott meg egy előzéssel, a pálya leggyorsabb szakaszán azonban el kényszerült venni a gázt, így kikerült Girolami mellől.

A pontversenyt vezető Yann Ehrlacher a kilencedik helyről fel tudott jönni a végsebességre panaszkodó Michelisz mögé a hatodik pozícióba, és a verseny utolsó harmadára utol is érte őt. Össze is ért a két bajnokesélyes, amiért Michelisz büntetés kapott, de csak egy helyet veszített vele.

Hazai porondon Urrutia magabiztos győzelmet aratott Björk, illetve Vervisch előtt, a TCR South America értékelésében pedig a bajnokságot vezető Ignacio Montenegro lett az első.

A második verseny

A fordított rajtrácsos futamon az első sorban Ehrlacher jobban kapta el a rajtot, mint Ma Qing Hua. Hátulról azonban kapott egy kis lökést Mikel Azconától, aki így fel tudott jönni a második helyre.

Michelisz egy helyet nyert ezúttal, a mögötte érkező Björk azonban megpöccintette, de végül nem történt helycsere köztük.

A versenyt egy biztonsági autós fázis szakította meg, ugyanis az egyik gumibálát feldöntötte Manuel Maglione, amit így a pályabíróknak ki kellett javítaniuk.

Az verseny záró köreiben ezúttal Girolami és a lekörözettek nehezítették meg Michelisz dolgát, az argentin előzési kísérlete közben azonban mindketten tempót veszítettek, így a mögöttük érkező Björk el tudott menni mellettük.

A svéd rögtön zárta is volna a Hyundai versenyzőjével szemben az ívet, de még egymás mellett voltak, így újabb kontakt lett a vége, és Michelisz ezzel még egy további helyet vesztett.

Az esetet követően egy kieső versenyző autója miatt újabb safety cart rendeltek el, és mivel csak két körre indították el a futamot újra, már nem változott a sorrend. A verseny után azonban Björköt megbüntették, amivel Michelisz ezúttal pozíciót nyert, végül a hetedik helyen értékelték.

Azcona a verseny végéig nyomás alatt tartotta Mát, de a kínai mindkét újraindítást jól kezelte, így nem változott köztük a sorrend. A dél-amerikai értékelés ezúttal a mezőnybe visszatérő Guerrieri nyerte meg.

A spanyol azonban így is feljött az összetettben Michelisz mögé, így a magyar versenyző már csapaton belül sem számít Ehrlacher egyedüli kihívójának.