back to top
KezdőlapFormula 1Bolondját járatta a mezőnnyel az eső Zandvoortban, de Verstappennek így is megvan...

Bolondját járatta a mezőnnyel az eső Zandvoortban, de Verstappennek így is megvan a 9. siker

-

A csapadék éppen a rajt pillanatában kezdett rá, ami meg is alapozott az első 20 kör káoszának a Forma-1-es Holland Nagydíjon. A végjátékban egy még erősebb vihar a piros zászlót is előcsalogatta, de Max Verstappen ellenállt a körülmények és az őt üldöző Fernando Alonso kihívásának zsinórban 9. győzelméért. Pierre Gasly 3. helye az Alpine-nal viszont meglepetés.

Az F1-be való visszatérése óta harmadszor rendezett nagydíjat Zandvoort, és azonosság volt az eddigi három rajtrácsban, hogy mindegyiken Max Verstappen állt a pole-pozícióban, különbség azonban, hogy idén az előrejelzéseknek megfelelően eső is érkezett vasárnapra.

A pálya száraz volt a rajprocedúra során, ám kényes pillanatban, a felvezető kör során kezdett el csepegni az eső. Mindenki slick gumikon várta a piros lámpák kialvását, miközben az eső intenzitása egyre erősödött. Verstappen megőrizte a vezetést Lando Norris előtt, az ötödik helyről induló Fernando Alonso viszont egy szemfüles manőverrel, a döntött 3-as kanyar belső ívén elment Alexander Albon és George Russell mellett is.

Már az első kör végén érkeztek pilóták a bokszba intermediate gumikért, ám a mezőny első feléből ekkor még csak Sergio Pérez és Charles Leclerc. Ez volt a legideálisabb taktikai húzás, ám Leclerc nem tudott belőle profitálni, hiszen nem várta őt gumikkal a szerelőcsapata. A csapatrádió alapján a monacói önállóan hozta meg a döntést a kiállásról, de erről csak akkor szólt, amikor már behajtott a bokszutcába, így a Ferrarinak nem volt ideje felkészülni.

A második kör végén állt ki kerékcserére Verstappen és Alonso, de már ők is időt veszítettek a leggyorsabban reagálókhoz képest. Jelentős mennyiségű víz érkezett a pályára, ám az eső hamar elállt, így a csapatok azt mérlegelték, érdemesebb-e slickeken kint maradni és átvészelni néhány küzdelmes kört. Úgy ítélve, hogy a pálya nem szárad fel a kellő gyorsasággal, Mercedes csak a harmadik kör végén hívta ki két autóját, ezzel a késői reagálással azonban Lewis Hamilton és Russell is a mezőny utolsó harmadában találta magát.

Mire azonban Russell a bokszba hajtott, az egy kiállásnyi hátrányból érkező Pérez már meg is előzte őt és átvette a vezetést egy olyan kör végén, amelyben közel 20 másodperccel volt gyorsabb a slick gumis Mercedesnél.

Az élen a negyedik kör kezdetén első körös kerékcserélők álltak Pérez, Kuna-jü Csou, Pierre Gasly sorrendben. A mexikói előnye 15 másodperc volt a csak egyetlen körrel később kiálló Verstappennel szemben, de a holland hamar előreverekedte magát a második helyre és nagy lépésekkel zárkózott csapattársára is, egyik körben négy másodpercet hozva rajta az intereken.

Volt öt versenyző (Albon, Oscar Piastri, Nico Hülkenberg, Valtteri Bottas, Logan Sargeant) akik nem cseréltek kereket és slickeken várták ki a körülmények javulását. Eközben a mezőny végére csúsztak, de miután a 10. kör környékén a többiek megkezdték az interek visszacserélésének során, ők is visszatértek a meccsbe.

Verstappennek pedig nem is kellett a pályán előznie az első helyért, megoldotta ezt helyette a Red Bull, akik őt hívták ki korábban lágy keverékekért, így a bokszban került az interjeitől utolsóként, a 13. körben megszabaduló Pérez elé. Mögéjük Gasly megelőzésével Alonso jött fel a harmadik helyre.

A 15. körben Sargent hibázott, és akárcsak az időmérőn, száradó pályán csattant a falba a Williamsével, ezúttal a 8-as kanyarban. Néhány körre a biztonsági autó gyűjtötte maga mögé a mezőnyt, amit követően az immár teljesen száraz pályán normalizálódott a verseny folyása.

Történt egy újabb kör kerékcsere slick gumikért, amely során Alonso veszített időt, de Sainz megelőzésével visszavette a harmadik helyet. Leclerc pedig feladta a futamot, miután a verseny elején egy Piastrival való koccanás során nemcsak az azóta lecserélt első szárnya, hanem a padlólemeze is megsérült, így nem volt képes erős tempóra, és még a hétvégén debütáló Liam Lawson is megelőzte őt egyszer a csatájuk során.

A futam utolsó harmadához érve azonban a csapatok sorra értesítették pilótáikat arról, hogy egy újabb, a korábbinál sokkal erősebb vihar érkezik. A 72 körös futam 61. körében Pérez vezetésével meg is kezdődtek a kerékcserék – Verstappen egy körrel később érkezett, de megőrizte a vezetést.

Az eső pedig eközben tényleg trópusi mértékeket öltött, több pilóta alatt is elúszott az autó az 1-es kanyarban: Pérez a fal érintésével tért csak vissza a pályára, pozíciót veszítve Alonsóval szemben, nem sokkal később pedig Csou nagy sebességgel csapódott a falba az Alfa Romeóval – a kínai pilóta épségben kiszállt, ám a versenyirányítás piros zászlós leállást rendelt el. Ezt megelőzően csak Esteban Ocon kapott extrém esőgumit, majd Verstappen újból kiállt ilyenekért (vezetése továbbra sem volt veszélyben), míg Pérezt a bokszban érte a piros zászló.

A 65. kör telt el ekkorra, a kavarodást gyorsan megoldva pedig az FIA gyorsan kiadta a mezőny sorrendjét a várható újraindítás esetére: Verstappen, Alonso, Pérez, Gasly, Sainz, Hamilton.

A vihar nem tartott sokáig, így nem volt ok arra, hogy idő előtt véget vessenek a versenynek, bár eltelt várakozással háromnegyed óra, mire az autók – kötelezően intermediate gumikon – kihajthattak a bokszból a már kezelhetően vizes pályára. A maradék nyolc körből kettőt tett még meg a mezőny a biztonsági autó mögött a repülőrajtos folytatás előtt.

Az újraindítás utáni első versenykörben Alonso igyekezett Verstappenen maradni, Pérezt öt másodperces időbüntetésről értesítették bokszutcai gyorshajtásért, míg Russell a bokszba hajtott, miután defektet kapott a Norrisszal való koccanás során a 7. helyért folyó harcban.

A hátralévő körökben Verstappen el tudott lépni, hogy egy ilyen kihívásokkal teli futamon szerezze meg zsinórban kilencedik futamgyőzelmét, beállítva ezzel Sebastian Vettel rekordját. Kanada óta először tért vissza a dobogóra az Aston Martin Fernando Alonsóval, míg a harmadik helyet az Alpine-nal Pierre Gasly szerezte meg, profitálva Pérez büntetéséből. A mexikói a negyedik, mögötte Sainz, Hamilton, Norris, Albon, Piastri és Ocon szereztek pontot.

 

A Holland Nagydíj végeredménye:

# Versenyző Csapat Hátrány Kör
1 Max Verstappen Red Bull-Honda RBPT 72
2 Fernando Alonso Aston Martin-Mercedes 3.744 72
3 Pierre Gasly Alpine-Renault 7.058 72
4 Sergio Pérez Red Bull-Honda RBPT 10.068 72
5 Carlos Sainz Jr. Ferrari 12.541 72
6 Lewis Hamilton Mercedes 13.209 72
7 Lando Norris McLaren-Mercedes 13.232 72
8 Alexander Albon Williams-Mercedes 15.155 72
9 Oscar Piastri McLaren-Mercedes 16.580 72
10 Esteban Ocon Alpine-Renault 18.346 72
11 Lance Stroll Aston Martin-Mercedes 20.087 72
12 Nico Hülkenberg Haas-Ferrari 20.840 72
13 Liam Lawson AlphaTauri-Honda RBPT 26.147 72
14 Kevin Magnussen Haas-Ferrari 26.410 72
15 Valtteri Bottas Alfa Romeo-Ferrari 27.388 72
16 Yuki Tsunoda AlphaTauri-Honda RBPT 29.893 72
17 George Russell Mercedes 55.754 72
Zhou Guanyu Alfa Romeo-Ferrari 62
Charles Leclerc Ferrari 41
Logan Sargeant Williams-Mercedes 14
Daniel Ricciardo AlphaTauri-Honda RBPT 0