back to top
KezdőlapFormula 1Verstappen dühös, a Ferrari születésnapos pilótával zárt az élen

Verstappen dühös, a Ferrari születésnapos pilótával zárt az élen

-

Két piros zászló mellett egy piros autó végzett az élen a monzai második szabadedzésen, míg a Red Bull mindkát pilótájának gondjai akadtak.

Mindössze fél kört tett meg Lance Stroll a pénteki napon, és megáll az autója az Ascari sikán után. Mivel az első szabadedzésen Felipe Drugovich vezette az autóját, szinte semennyit nem tudott gyakorolni. Emiatt már rögtön három perc elteltével lendült a piros zászló.

A Ferrari közel volt Verstappenhez az első monzai edzésen

Az első köröket követően meglepetésre Alex Albon ugrott Max Verstappen mögé a második helyre, igaz a lágy keverékekkel tette ezt, míg a mezőny nagy része a közepeseken kezdett.

Lewis Hamilton ugyan megakasztotta Oscar Piastri lendületét, de nem érkezett üzenet, miszerint vizsgálnák az ügyet.

Folytatódott a Ferrari és a Red Bull közötti csata, az edzés közepére a két vörös autó került az élre, 6 tizeddel a Red Bull elé.

Végül a végére előkerültek a lágy gumik is így a sorrend ismét változott a kereken 29 éves Sainz maradt az élen, míg mellé jó barátja, Lando Norris csatlakozott a lista élén. Sergio Pérez ugyan a Parabolica kavicságyában végezte az utolsó 10 percben, harmadik lett a jobbik Red Bullal, míg a legjobb körén feltartott Verstappent még Oscar Piastri is megelőzte.

Leclerc a hatodik helyet csípte el utána viszont nehéz megmondani az erősorrendet, ugyanis mindegyik csapat csak egy-egy-pilótával került a 10. hely környékére.

Hamilton csak a 17. helyen zárt, Logan Sargeant mögött. Egyedül a második versenyét teljesítő Liam Lawson, Guanyu Zhou és a kör nélkül végző Stroll maradt mögötte.