back to top
KezdőlapFormula 1Végre egy F1-es bajnokság, amit nem a Red Bull nyert

Végre egy F1-es bajnokság, amit nem a Red Bull nyert

-

Az F1 stábja által szervezett Grill The Grid nevű laza, többforduló kvízben Carlos Sainz szerezte a legtöbb pontot, ezzel ő nyerte a sorozat harmadik kiírását.

A játékot a pályafutása idején sokszor uralta a kiemelkedő tudással rendelkező Sebastian Vettel, 2021-ben őt hirdették ki bajnoknak, 2022-ben Charles Leclerc lett a legjobb az összesítésben, idén pedig maradt a Ferrarinál a trófea Sainz révén, aki Monzában meg is kapta azt.

Az idei feladatok közé tartozott, hogy futamgyőzteseket kellett megnevezni kezdőbetű alapján, sorba kellett rendezni az F1 mezőnyének tagjait életkor alapján, ki kellett találni, melyik pilótára vonatkozott egy adott idézet, meg kellett jelölni két pilótát meghatározott kritériumokra, csecsemőkori fényképekről kellett felismerni a versenyzőtársakat. (Talán utóbbi bizonyult a legnépszerűbbnek és a legviccesebbnek.)

A legutóbbi, hatodik fordulóban ismert épületeket kellett elhelyezni a világtérképen, ezután alakult ki a végső sorrend a Grill The Grid bajnokságában: Sainz 73 pontot gyűjtött, mögötte Leclerc végzett 69 ponttal, aztán leszakadva jött Pierre Gasly (62), az újonc Oscar Piastri (61), Esteban Ocon (59), Alexander Albon (58) és holtversenyben Max Verstappen és Kevin Magnussen (56-56).

Kirabolták Sainzot az Olasz Nagydíj után, de üldözőbe vette és elkapta a tolvajokat