back to top
KezdőlapEnduranceAlonso korábbi csapatánál folytatja a kirúgott de Vries?

Alonso korábbi csapatánál folytatja a kirúgott de Vries?

-

Vélhetően a Toyota hosszútávú-világbajnokságban indított csapatánál versenyzik jövőre Nyck de Vries, akit szezon közben rúgtak ki az F1-es AlphaTauriból.

Alapvetően már idén is a WEC-ben indult volna a 7-es rajtszámú Toyotával, csak váratlanul lehetőséget kínált neki az F1-ben az AlphaTauri, miután szenzációsan ugrott be a 2022-es Olasz Nagydíjon a Williamshez a vakbélgyulladással küzdő Alexander Albon helyére.

A tündérmese nem tartott sokáig, de Vries gyengén teljesített és még a nyári szünet előtt megváltak tőle. Noha nemrég azt pedzegették, hogy a versenyző egy korábbi sorozatába, a Formula E-be térhet vissza (ahol bajnok lett), az Autosport belső forrásokra hivatkozva most azt írja, jövőre a WEC-ben fog versenyezni a Toyotánál. Néhány éve itt, velük versenyzett Fernando Alonso is (ő a 8-as számú egységben).

Egyébként nem kizárt, hogy a holland pilóta mindkét sorozatban vállalja a részvételt, amiben csak a május 11/12-i hétvége jelentene ütközést a Formula E berlini és a WEC spái állomása miatt.

Hízelgő dicséretet kapott a kirúgott F1-es pilóta, Laudához hasonlították

Ha igazak a híresztelések, de Vries csapattársai Mike Conway és Kobajasi Kamui lesznek a Toyota autójában, vagyis a veterán, 40 éves José Maria Lópezt válthatja, akivel csak az idei évre hosszabbítottak szerződést, miután a holland pilóta az F1-et választotta.

A Toyota az elmúlt években november vége, december eleje környéként jelentette be a következő szezonra leigazolt pilótáit. Egyelőre annyi biztos, hogy de Vries tanulni kezdett a Harvardon.