back to top
KezdőlapFormula 1Verstappen nyert, bajnok a Red Bull, új dobogóst avatott Szuzuka

Verstappen nyert, bajnok a Red Bull, új dobogóst avatott Szuzuka

-

A szingapúri botlás után visszatért a dobogó tetejére Max Verstappen a Japán Nagydíjon szezonbeli 13. győzelmével. A Red Bull hollandja mögött a McLaren kettős dobogót ünnepelhetett, George Russell egykiállásos taktikája viszont nem vált be.

A hétvége legmagasabb hőmérsékleti értékei mellett készült a mezőny a futamra, a csapatok így erős gumikopással és várhatóan kétkiállásos taktikákkal készültek.

A startnál Max Verstappennek két mögötte leselkedő McLaren ellen kellett védekeznie, ami bár nehezen, de sikerült is, hiszen Oscar Piastri a belső, Lando Norris pedig a külső íven próbálkozott. A holland végül el tudott fordulni elsőként, míg Norris a csapattársát átugorva bejött a második helyre.

Mögöttük két láncreakciószerű koccanás is történt még a célegyenesben. A Carlos Sainz által kiszorított Sergio Pérez a mellette külső íven próbálkozó Lewis Hamiltonnak koccant – a brit a fűre is leszorult egy pillanatra, a nagyobb sérülést azonban a Red Bull szenvedte el, amelynek szárnycserére is a bokszba kellett hajtania.

Mögöttük Esteban Ocon, Valtteri Bottas és Alexander Albon került hasonló szituációba – a thai pilóta Williamse el is emelkedett a talajtól, a törmelékek miatt pedig biztonsági autó mögött zajlott az első négy kör.

Az újraindítást követően Verstappen képes volt növelni előnyét üldözőivel szemben, hogy vezetése ne forogjon veszélyben a futam során. Mögötte azonban érdekes taktikai csaták alakultak ki.

A McLarennél Piastrinak egy szerencsésen időzített bokszkiállással sikerült átugrania Norrist, hiszen épp akkor hajtott ki kerékcserére, amikor virtuális biztonsági autót rendeltek el a Bottast ki pörgető Logan Sargeant tette nyomán, s az ausztrál volt az egyetlen, aki profitálni tudott ebből. Norris azonban erősebb tempóra volt képes csapattársánál, akit még a második etapban utolért és visszaelőzött a pályán.

A McLarenek az időmérő után a versenyen is a második erőnek számítottak, és sikerült is elhoznia a csapatnak a dupla dobogót, először a 2021-es monzai kettős győzelem óta. A csapattal idén debütáló Piastri először végzett a pódiumon egy F1-es futamon, Norris pedig idén már negyedszer lett második.

Egy ideig George Russell tűnt veszélyforrásnak a McLarenek számára, akivel megpróbálta az egykiállásos taktikát a Mercedes, ám a brit tempója az utolsó 15 körben már nem volt erős, többen is megelőzték, még a két kiállással operáló Lewis Hamilton is, akivel néhány látványos házon belüli csatát is lefolytattak a futam első felében. A hajrában már a Hamiltontól kapott DRS sem segített Russellen abban, hogy maga mögött tudja tartani Carlos Sainzt, így a 7. helyen végzett. A negyedik Charles Leclerc lett, akinek beérésével Hamilton már hiába próbálkozott.

Az Aston Martin újabb csalódást keltő vasárnapon van túl. Fernando Alonso a rajt kalamajkájában három pozíciót is nyert, ám a többséggel ellentétben a lágy gumikon rajtolva korán a bokszba hajtott, így a folytatásban hátrányban volt riválisaival szemben a gumik állapotát tekintve, s néhány frusztrált rádióüzenet kíséretében végül a nyolcadik helyen zárt. Lance Stroll is sok pozíciót nyert a rajtnál, a pontszerzés közelébe lőtte előre magát, ám a hátsó szárnyának sérülése miatt kénytelen volt feladni a futamot.

Pérez futama nem tartott sokáig, és addig is rémálomszerűen alakult. Büntetést kapott, amiért a bokszba hajtva pozíciót nyert a biztonsági autó alatt, majd egy újabbat Kevin Magnussen kiforgatásáért, s az autó sérülése miatt a 15. körben fel is adta a futamot. A mexikói később csak azért hajtott vissza a pályára, hogy egy újabb bokszkiállással letöltse megmaradt öt másodperces büntetését, így tettének ne legyen következménye a következő futamra.

A szingapúri botlás után a Red Bull és Verstappen folytatta a dominanciát: a holland már szezonbeli 13. futamgyőzelmét szerezte, a Red Bull számára pedig az ő 26 pontja is elég volt a Mercedesszel szemben, hogy matematikailag is bebiztosítsa 6. konstruktőri világbajnoki címét.

A Japán Nagydíj végeredménye:

# Versenyző Csapat Idő/Hátrány Kör
1 Max Verstappen Red Bull-Honda RBPT 1:30:58.421 53
2 Lando Norris McLaren-Mercedes 19.387 53
3 Oscar Piastri McLaren-Mercedes 36.494 53
4 Charles Leclerc Ferrari 43.998 53
5 Lewis Hamilton Mercedes 49.376 53
6 Carlos Sainz Jr. Ferrari 50.221 53
7 George Russell Mercedes 57.659 53
8 Fernando Alonso Aston Martin-Mercedes 1’14.725 53
9 Esteban Ocon Alpine-Renault 1’19.678 53
10 Pierre Gasly Alpine-Renault 1’23.155 53
11 Liam Lawson AlphaTauri-Honda RBPT 1 kör 52
12 Yuki Tsunoda AlphaTauri-Honda RBPT 1 kör 52
13 Zhou Guanyu Alfa Romeo-Ferrari 1 kör 52
14 Nico Hülkenberg Haas-Ferrari 1 kör 52
15 Kevin Magnussen Haas-Ferrari 1 kör 52
Alexander Albon Williams-Mercedes 26
Logan Sargeant Williams-Mercedes 22
Lance Stroll Aston Martin-Mercedes 20
Sergio Pérez Red Bull-Honda RBPT 15
Valtteri Bottas Alfa Romeo-Ferrari 7