back to top
KezdőlapFormula 1Russell csak „kieresztette a frusztrációt” a Hamiltonnal való csatában

Russell csak „kieresztette a frusztrációt” a Hamiltonnal való csatában

-

Eseménydús Japán Nagydíjon van túl a Mercedes párosa, hiszen Lewis Hamilton és George Russell a futam első felében még egymással harcolt, majd eltérő taktikai utat választva a végén már segíteni próbálták egymást a Ferrari elleni küzdelemben.

A Mercedes 7. és 8. helyről startoló párosa a rajtnál nem volt képes pozíciókat nyerni, sőt Fernando Alonso még át is ugrotta őket. Hamilton és Russell az első etapban két alkalommal is összecsapott a pályán: először a fiatalabbik britnek sikerült az előzés, de a célegyenesben a hétszeres bajnok eredményesen támadott vissza. Később Hamilton apró hibája miatt nyílt ismét előzési lehetőség Russell előtt, de a rutinosabb pilóta keményen védekezett, s mindkettőjük pályaelhagyása után maradt változatlan a pozíciójuk.

A két pilóta hamarosan elszakadt egymástól a pályán, amikor Hamilton két-, Russell pedig egykiállásos taktikára állt. Utóbbi számára nem járt nyereséggel a merészebb stratégia, így a hajrában Hamilton utolérte, kettősük azonban hiába próbálkozott azzal, hogy egymásnak DRS-t biztosítva tartsák maguk mögött Sainz – a spanyol meg is jegyezte, hogy az ő szingapúri győztes taktikáját másolják – a ferraris Russellt végül meg tudta előzni.

„Szerintem semmit nem nyertünk és semmit nem is veszítettünk ezzel – mondta Russell a taktikáról. – A három kiállás valószínűleg közelebb lett volna az ideálishoz, mint az egy, de ez adta volna meg számunkra a lehetőséget egy biztonsági autó esetén. (Oscar) Piastri így sem tudott egyszerűen elsiklani mellettem, csak közvetlenül az 1-es kanyar előtt ért mellém. Örülök, hogy megpróbáltuk, és ez volt a maximum, amit kihozhattunk.”

Bár a Hamiltonnal való csaták során Russell a rádióban kérdőre vonta a csapatot, hogy „most egymással versenyzünk vagy a többiekkel”, az autóból kiszállva már nem tulajdonított nagy jelentőséget ennek az üzenetnek.

„A pillanat hevében csak azért mondunk bizonyos dolgokat a rádióban, hogy kieresszük a frusztrációt. Persze mindketten veszítettünk egy kis időt, de ez része a versenyzésnek. A futam azon pontján gyorsabbnak éreztem magam. Megcsináltam az előzést, majd bosszantó volt, hogy elvesztettem a pozíciót az egyenesben. Később nyílt egy második esélyem is, de Lewisnak joga volt tartani magát az íven. De nem komoly pozíciókért zajlott a csata, és végül nem is volt hatása a helyezésünkre” – magyarázta Russell.

A két Mercedes végül az 5. és a 7. helyen végzett, miközben a Ferrarik 4. és 6. pozícióban, így a két csapat közötti pontkülönbség tovább csökkent, az olaszok hátránya már csak 20 egység a tabellán. Bár Hamiltonnak még az egyéni bajnokságban is lehet esélye a második helyre (33 pont a hátránya Sergio Pérez mögött), a brit számára a konstruktőri második hely magasabban áll a prioritási listán.

„Ez volt a maximum, komoly küzdelmet vívtam az autóval. De mindent megpróbáltunk, hogy legalább az egyik Ferrarit megelőzzük, és örülök, hogy ez sikerült. Ám (az első helytől) nagyon-nagyon messze vagyunk, így rengeteg a dolgunk” – fogalmazott Hamilton.

„Csak az számít, hogy legyőzzük a Ferrarit a konstruktőri bajnokságban. Nem az egyéni helyezésekért harcolunk, hiszen nincsenek bajnoki esélyeink. A cél, hogy a lehető legtöbb pontot gyűjtsük a csapat számára.”