back to top
KezdőlapEnduranceTöbb, mint 10 év után térhet vissza a Honda a legendás versenyre

Több, mint 10 év után térhet vissza a Honda a legendás versenyre

-

Köszönhetően egy közelmúltban bejelentett átalakításnak, a Honda sportautóival válhat teljessé a Le Mans-i 24 órás mezőnye.

A sportautózás új királykategóriáját ugyan 2021-ben vezették be, az idei szezonban érkezett meg a gyártók nagy része az Endurance Világbajnokság (WEC) és az IMSA közös szabályrendszerébe. Előbbi Hypercar elnevezésű kategóriájában (így a Le Mans-i 24 óráson is) szinte az összes, eddig bemutatott típus elindult, egyedül a BMW és az Acura maradt a tengerentúlon.

A bajorok már bejelentették, 2024-ben indulnak majd Európában is, az Acura eközben arra hivatkozott, az anyacég Honda nevével vehetnének csak részt a legendás francia versenyen, ehhez azonban Japánból kell engedélyt kérniük. A cégnek az a része azonban teljesen külön üzemel az – Acura sportautó-programjáért felelős – észak-amerikai divízióhoz képest.

A Honda Performance Development azonban a jövő évtől az anyacéghez jóval közelebbi Honda Racing Corporation US név alatt fut majd, ez pedig egy jelzés lehet arra, hogy lassan egyesítik a két kontinensen folytatott tevékenységet.

Az F1 mellett Le Mans-ra is hatással lehet a Honda átalakulása

„Engedélyünk van arra, hogy globális szinten együtt szerepeljünk” – emelte ki David Salters, a HRC US, elnöke – „Ha versenyezni kezdünk, versenyképesnek kell lennünk. Ez a változás azt jelenti, hogy több minden lesz lehetséges a jövőben. De biztosítanunk kell, hogy lesz értelme a márka szempontjából. Hogy tényleg felvehetjük a versenyt a többiekkel? Érdekes kérdés.”

A sportscar365.com kérdésére Salters tagadta, hogy már 2024-ben sor kerülne egy Le Mans-i projektre, egyelőre csak annyit jelentett k, hogy „komolyan megfontolják a lehetőségét”, hogy indítsanak autó a francia versenyen.

„Most már egy hivatalosabb háttere lenne ennek, mert globális motorsportról beszélhetünk [kontinensekre leosztott programok helyett]. De ugyanúgy vannak akadályok. Még meg kell vizsgálnunk, minek van értelme.”

A Honda legutoljára 2013-ben indult Le Mans-ban, a Strakka Racinggel hatodik helyen, utolsóként értek célba az LMP1-es csapatok közül.