back to top
KezdőlapFormula 1Már tárgyalnak az F1-es pilótákkal a brutális verseny tanulságairól

Már tárgyalnak az F1-es pilótákkal a brutális verseny tanulságairól

-

Az F1 vezérigazgatója, Stefano Domenicali, valamint az FIA is felvette a kapcsolatot a versenyzők érdekvédelmi szakszervezetével (GPDA) a Katari Nagydíj kimerítő körülményei miatt.

A Katari Nagydíj emlékezetes maradt arról, hogy rég nem látott módon kifacsarta az F1-es versenyzők szervezetét, többen orvosi ellátásra szorultak. Mivel ez már szinte balesetveszélyes állapotokat teremtett, hamar biztossá vált, hogy az illetékesek vizsgálatokat végeznek annak érdekében, hogy hasonló eset ne forduljon elő.

Egy korábbi F1-es pilóta, Alexander Wurz az érdekvédelmi szakszervezet vezetője, és korábban ő maga is úgy vélte, nem szabad következtetések nélkül elintézni a történteket, mert a Katari Nagydíj körülményei valóban kirívóak voltak.

Az Autosport azt írta, Domenicali levélben többek között azt ecsetelte Wurznak, hogy a pilóták mennyire kiváló atléták. Az érintettekkel már megkezdődött a történtek megvitatása és a megoldási lehetőségek keresése.

„Ne legyünk puhányak!” – Hamilton szembement a kritikákkal

„Stefano nagyon hamar felvette velünk a kapcsolatot a verseny után – nyilatkozta Wurz a szaklapnak. – A levele informatív volt, és elismerte, mindenki tudja, hogy ez egy nagyon kemény futam volt, a következő katari versenyt pedig az év későbbi részében rendezik majd. Miután jelezte, hogy vizsgálatot folytat, az FIA szintén kapcsolatba lépett velünk. Elkezdtük az eszmecserét, közös óhajunk, hogy alaposan felmérjük a történteket. Párbeszédre van szükség, megfontolt hozzáállással.” 

Egy edző szerint a versenyzők szervezetét fel lehetett volna készíteni a borzasztó megterhelésre, de ehhez hosszabb akklimatizálódásra lett volna szükség Katarban. Az Alfa Romeo kínai versenyzője, Csou Kuan-jü azt mondta, neki két-három napba telt regenerálódni a futam után.

A hőség mellett többek között az is növelte a terhelést, hogy a gyors kanyarokkal teli pályán végig maximális erőbedobással, spórolási kényszer nélkül vezethettek a pilóták, mert a gumiproblémák miatt kötelezővé tették a három kerékcserét.