back to top
KezdőlapFormula 1Pérez: „Biztos, hogy Max segíteni fog.” Verstappen: „Mindenkinek jobb, ha nem”

Pérez: „Biztos, hogy Max segíteni fog.” Verstappen: „Mindenkinek jobb, ha nem”

-

Déjá vu-érzésekkel készülhet a Red Bull pilótapárosa az interlagosi versenyre, hiszen adott esetben Sergio Péreznek ismét elkélne Max Verstappen segítsége a bajnoki második helyezésért folyó harcban. Tavaly azonban nem sült el jól az eziránti kérelem.

Pérez húsz pont előnnyel rendelkezik Lewis Hamilton előtt az egyéni világbajnoki pontverseny második helyén, ami a Red Bull technikai fölényét ismerve elegendő lehetne, ám a mexikói az utóbbi futamokon ismét gyenge formát mutat, az elmúlt hetek trendjei alapján pedig könnyen elképzelhető, hogy a brit beéri őt a 2023-as szezonból hátralévő három futam és egy sprint alatt. A hétszeres világbajnok Hamilton ugyan lépten-nyomon elmondja, hogy számára nincs különbség a második és a harmadik hely között, a Red Bull számára azonban fontos lenne, hogy Pérez megőrizze a helyezését, hiszen még sohasem zártak az első két helyen egy bajnoki szezont.

2022-ben is erre tett kísérletet a Red Bull, amikor szintén már Verstappen biztos világbajnoki címével érkeztek a szezon utolsó előtti állomására Interlagosba, Pérez pedig akkor Charles Leclerc-rel harcolt a második pozíció megszerzéséért. A verseny nem alakult jól az energiaitalosok két pilótája számára, akik csak a 6. és a 7. helyen haladtak a futam utolsó köreiben. Pérez ekkor maga elé engedte Verstappent, hátha ő el tudja még kapni az előttük állókat, ám ez nem sikerült a hollandnak sem. Az utolsó körben azonban a mexikói hiába várta, hogy visszakapja a pozíciót, és a csapat is hiába kérte erre világbajnokát.

„Soha többé ne kérj tőlem ilyet” – feleselt akkor vissza a holland a rádión. A történtek kapcsán Pérez megjegyezte „ez megmutatja, ki is ő valójában”.

Pérez ezzel két pontot bukott, a bajnoki második helyről viszont végül hárommal maradt el Leclerc mögött. A két pilóta állítólag rendezte egymás között az ügyet a későbbiekben, ám idén ismét olyan helyzetben érkeztek Brazíliába, amikor jól jöhetne számára csapattársa segítsége – feltéve persze, hogy Verstappen ezúttal nem fut tökéletes hétvégét, és egymáshoz közel lesz a két pilóta a pályán a futam egy pontján.

A tavalyi emlékek nemcsak Pérezben, de a sajtó képviselőiben is élénken élnek, így a mexikói meg is kapta a kérdést, számít-e csapattársa segítségére.

„Nem gondolkodtunk ezen. De ha ilyen helyzet állna elő, biztos vagyok benne, hogy támogatást kapnék tőle” – idézi Pérezt az Autosport.

Verstappen ezen témával kapcsolatos véleménye azonban nem feltétlenül áll összhangban csapattársáéval, a holland ugyanis arra tett utalást, hogy jobb lenne, ha Pérez összeszedné magát az elmúlt hetek zűrös futamai után, és a békesség megőrzése érdekében nem tőle kérné, hogy húzódjon félre.

„Végső soron szerintem nem mindig rajtam kellene múlnia, hogy meglegyenek a pontok. Bízok benne, hogy Checo elöl tud maradni, hiszen általában véve miénk a leggyorsabb autó. Tavaly nem beszéltük át eléggé a dolgot a verseny előtt. De reméljük, hogy most nem áll majd fenn ilyen helyzet, mindenkinek ez lenne a legjobb” – fogalmazott Verstappen.