back to top
KezdőlapFormula 1Norris nem tudta megnyerni a sprintet, a Mercedes is csak egy körig...

Norris nem tudta megnyerni a sprintet, a Mercedes is csak egy körig tűnt esélyesnek

-

Max Verstappen a rajtnál átvette a vezetést Lando Norristól, s az idei hat sprintből a negyediket nyerte meg a 24. kör végén Interlagosban.

Az idei hatodik, egyben utolsó sprintverseny startjánál Verstappen egy árnyalattal jobban rajtolt el a második helyről, mint a pole-ban álló Norris, ez pedig elég is volt ahhoz, hogy az 1-es kanyarig tartó rövid roham végén a brit előtt fordulhasson el a belső íven.

A 4. és 5. helyről rajtoló két Mercedes is remekül kezdett, az első kör végére mindketten túljutottak Sergio Pérezen, ráadásul George Russell még Norrist is elkapta a második helyért.

A Mercedes kezdeti lendülete azonban csalóka volt, hiszen a folytatásban nem tudták megőrizni frissen szerzett pozícióikat, néhány kör elteltével a két hosszú egyenes végén lebonyolított csaták végén Norris visszatért a második, Pérez pedig a harmadik helyre.

Verstappen nem tudott messze ellógni Norristól az élen, a táv nagy részén két másodperc körüli előnyt őrzött vele szemben, de támadás alá nem került a McLaren által, így a 24. kör végén győztesként haladt át a célvonalon.

Az első két helyezett alaposan leszakította az üldözőket. Pérez a harmadik helye révén négy ponttal növelte az előnyét a tabellán Lewis Hamiltonnal szemben, aki végül csak a hetedik lett Russell, Charles Leclerc és Juki Cunoda mögött – utóbbi két ellenfele az utolsó három körben jutott túl a lágy gumijaival küszködi kezdő Mercedesen.

Cunoda három pontot gyűjtött az AlphaTaurinak, és egy ideig Daniel Ricciardo is őrizte az utolsó pontszerző helyet, miután egy remek előzéssel túljutott Carlos Sainz Ferrariján. Az ausztrál azonban később hibázott, amivel két pozíciót veszített, és bár továbbra is remek tempót autózott, már éppen nem maradt ideje, hogy újra megelőzze Sainzt.

A sprintverseny végeredménye: