back to top
KezdőlapFormula 1Gasly meglepő célt tűzött ki 2024-re az Alpine számára

Gasly meglepő célt tűzött ki 2024-re az Alpine számára

-

Pierre Gasly nagyra törne 2024-ben az Alpine-nal. A francia pilóta jövőre megszerezné a második Forma-1-es győzelmét az enstone-i istállóval.

Gasly még az AlphaTaurival szerezte meg az első sikerét a 2020-as Olasz Nagydíjon. Azonban a francia pilóta a győzelme óta mindössze három alkalommal állhatott fel a dobogóra, ha az idei a spái sprinten elért harmadik helyét is számoljuk.

Botrány az Alpine-nál – Gasly őrjöngött, miután a csapat utasítására kellett elengednie Ocont

Gasly – aki az első Alpine-os évében képes volt legyőzni a csapattársát, Esteban Ocont – megfordítaná a szerencséjét 2024-ben, és visszatérne a dobogó legtetejére.

„Győzni szeretnék 2024-ben, és azért mondom ezt, mert már most ezen dolgozunk – árulta el a francia kiválóság a Forma-1 Beyond the Grid podcastjében. – Nagy szeretném, hogy ez már a következő szezonban megtörténjen, és újra hallhassuk a francia himnuszt a Forma-1-ben.”

Ugyan Gasly-nak csak a mostani volt az első teljes szezonja az Alpine-nál, de elmondása szerint a franciák kedvesen fogadták őt, és ennek köszönhetően könnyebben vette az előtte álló akadályokat.

„Nagyon sokat kellett tanulnom, mert az idei 10 hónap során is nagy változások voltak a csapat életén belül – folytatta a francia futamgyőztes. – Azt kell mondanom, hogy jó úton járunk, mert a tavalyi szezont nem onnan kezdtük el, mint azt szerettük volna.”

„Nem ez volt a legegyszerűbb évem, miután sokat kellett alkalmazkodnom, és kiismerjem az új munkakörnyezetet. Szerencsére a csapat szívélyesen fogadott engem, a mentalitásuk és a viselkedésük már az első perctől fogva remek volt.”

„Már sikerült beilleszkednem, és kapcsolatokat is tudtam létesíteni. Ennek óriási szerepe van abban, hogy versenyzőként a legjobb formádat tudd nyújtani hétvégéről hétvégére. A nyári szünet vége óra érzem azt, hogy jobban megbízunk egymásban, és a kommunikáció is hatékonyabb lett. Ennek köszönhetően csapatként jobban teljesítettünk, de még mindig messze vagyunk attól a szinttől, amiket el szeretnék érni ezzel a csapattal.”

Az Alpine már előre tudta a végzetét