back to top
KezdőlapFormula 1Újabb információ derült ki arról, miképp hagyta ott a trófeát Hamilton

Újabb információ derült ki arról, miképp hagyta ott a trófeát Hamilton

-

Félreértések áldozata lett Lewis Hamilton és a trófeát elvivő szurkoló is.

Pénteken rendezték meg a 2023-as szezont lezáró FIA Gálát, ahova a brit versenyző is hivatalos volt az egyéni listán elfoglalt harmadik pozíciója miatt. Ám a napokban kirobbanó összeférhetetlenségi ügy, ami a Wolff házaspárt támadta, a 38 éves pilótának sem tetszett.

Csalódottságát fejezte ki a hétszeres világbajnok a Szövetség felé, ezen felül a fenntarthatóság és a környezettudatosság kapcsán is bírálta a szervezetet.

Az ünnepély után Hamilton letette egy asztalra a kapott díjat, majd távozni készült. Ám az egyik szurkoló félreértette a gesztust, míg a versenyző úgy hitte, hogy a trófeáért felelős személy elé tett le az említett tárgyat. Így a Mercedesnek kiküldik majd az említett darabot.

Egy szerencsés szurkolónál landolt Hamilton FIA gálán kapott díja

Szombaton a szurkoló a közösségi médiás platformjaira kiírta, hogy a brit versenyző neki adta a díját, ám a Mercedes igyekezett gyorsan cáfolni a dolgot. A szurkoló ezután kellettlen üzenetekkel találta szembe magát, többen lopással vádolták, így egy újabb üzenetet írt ki az X-re (Twitter). Bejegyzésében elmagyarázta, félre értették egymást Hamiltonnal. A felhasználó később törölte a fiókját.

„Hello, jó estét. Csalódottan olvastam azokat az üzeneteket, amikben tolvajnak és hasonlónak neveznek. Először is, szeretném leszögezni, hogy nem loptam el semmit, sehonnan. Csupán félreértés történt. Lewis Hamilton letette a díjat az asztalra. Én megkérdeztem, hogy elvihetem-e. Erre ő azt válaszolta, hogy igen, elvihetem. Én azt hittem, nekem ajándékozta. Viszont a Mercedes közleményét látva megértettem, hogy nem ajándékozta nekem Lewis a díjat. Tévedésből azt hitte, én FIA hivatalos személye vagyok, aki a trófeáért felel.”