back to top
KezdőlapEnduranceEbben a sorozatban tér vissza a versenyzéshez a korábbi F1-es világbajnok

Ebben a sorozatban tér vissza a versenyzéshez a korábbi F1-es világbajnok

-

Hivatalossá vált, hogy egy Forma-1-es világbajnok is jelen lesz a WEC soron következő évadában. Egészen pontosan Jenson Buttonről van szó, aki a JOTA Porsche csapatának tagja lesz.

2009 világbajnoka már a következő hónapban rajthoz fog állni a Daytona-i 24 órás versenyen, ami az első komolyabb versenye lesz az idei Le Man-i 24 órás futam óta. Button a Hendrick Motosports all star triójának az egyik tagja volt a hétszeres NASCAR-bajnok Jimmie Johnson és Mike Rockenfeller mellett.

Rossi a BMW-nél, Kubica a Ferrarinál – íme a WEC 2024-es mezőnye

Az IMSA utána azonban már legközelebb csak a WEC szezonnyitóján, Katarban áll majd rajthoz márciusban. A JOTA-nál akár egy igazi F1-es trió is összeállhatott volna, mivel Button mellett Sebastian Vettellel és Robert Kubicával is tárgyaltak a csapat képviselői. A négyszeres világbajnokkal azonban megakadtak a tárgyalások, amíg a lengyel pedig a Ferrari AF Corse-nál kötött ki.

Emiatt Button csapattársai a brit Phil Hanson és Oliver Rasmussen lesznek, ők hárman vezethetik majd a 38-as rajtszámú Porschét, amit a hiperautó kategóriában lesz érdekelt. A ex-F1-es brit pilóta nagyon örül annak, hogy ilyen tapasztalt csapattársai vannak, és szerinte a csapatjátékot nem is kamatoztathaná jobb helyen, mint a Hertz Team Jotánál.

A Jota másik autójában a már eddig is ott versenyző, szintén Forma-1-et is megjárt Will Stevens mellett két új igazlás, az IndyCarból érkező Callum Ilott, illetve Norman Nato kapott helyet.

Még a sorozat elnöke, Frederic Lequien is külön köszönetet mondott Buttonnek, mert szerinte a brit jelenléte egy áldás a WEC számára.