back to top
KezdőlapFormula 1Norrisnak a hűségen túl, lassan magára is gondolnia kell?

Norrisnak a hűségen túl, lassan magára is gondolnia kell?

-

Martin Brundle szerint jövőre Lando Norrisnak el kell gondolkodnia egy esetleges váltáson, így a lehetőségek előtt nem kellene bezárnia az ajtót.

A brit versenyző 2019-ben csatlakozott a McLarenhez, és azóta is a wokingi istállót erősíti. Aktuális kontraktusa 2025 végén jár le, így a 24 éves pilóta egy jó ideig a papaya színű csapatban versenyezhet. Ám Norrist a Red Bull és az Audi is szívesen elvinné, sőt a legfrissebb pletykák szerint a Ferrari is érdeklődik a versenyző után. Ugyanakkor a brit pilóta továbbra is kitart a McLaren mellett, mivel jelenlegi csapatával kíván nyerni.

A wokingi alakulat az év elején még a pontszerzésnek is örült, ám a fejlesztési verseny során előre ugrottak, és a dobogót érő pozíciókban találták magukat. Az új szélcsatornájuk elkészült, és a kedvező irányvonal miatt Norris reményei nem alaptalanok. Ám honfitársa szerint, ha jövőre sem sikerül a győzelem kapujába lépnie, akkor el kell gondolkodnia a váltáson.

A brit ex-versenyző elismeri a fiatal pilóta tehetségét és kvalitásait, így szívesen látná egy versenyképes autóban. Ám Brundle szerint Norrisnak jövőre át kell értékelni a helyzetét és a saját magára kell koncentrálnia a továbbiakban.

„Akár versenyző vagy, akár csapatvezető, azt kell mondanod, hogy egy autón és alakulaton tartod a szemed. Ám ez egy nagyon szűk kör, és a karriered elszállhat, emiatt nyitva kell tartanod a lehetőségeket. A hűség kifizetődő, különösen az F1-es csapatoknál. Együtt építhettek valamit, viszont ha Landónak a következő évben sem lesz győzelme, akkor meg kell vizsgálnia, hogy a megfelelő helyen van-e a bajnoki cím eléréshez” – írta Brundle.

Az egykori versenyző szerint, ha a McLarennek sikerül átmentenie a 2023-as formáját és további előnyre tesz szert jövőre, akkor az a „hűséges” Norris helyzetét is megkönnyíti:

„Remek pilótapárosuk van, és a csapat görbéje is emelkedőben van. Véleményem szerint az új szélcsatornájukban rejlő potenciált még nem fogják teljesen kiaknázni jövőre. Ám úgy tűnik, megértették az idei autójukat és minden alkalommal, mikor fejlesztést hoztak, előreléptek. Ez azt jelenti, hogy a szimulációs mutatóik és a pályán kapott adataik megegyeznek. Az F1 és mindannyiunk érdekében szükség van arra, hogy a McLaren mellett a Ferrari, a Mercedes és az Aston Martin is felzárkózzon. Szóval drukkoljunk annak, hogy jövőre képesek lesznek erre.”