back to top
KezdőlapEnduranceKubica: Azt kívántam, bárcsak nem lenne meg a karom

Kubica: Azt kívántam, bárcsak nem lenne meg a karom

-

Megrázó vallomást tett sérülése utáni mentális állapotáról Robert Kubica, akinek versenyzői karrierjét egy súlyos ralibaleset törte ketté. A lengyelnek hosszú évek során sikerült fizikálisan és lelkileg is újra felépítenie magát, idén pedig már bajnoki címet szerzett is a WEC-ben.

Már majdnem 13 éve, hogy 2011 februárjában Kubica jobb karja súlyosan roncsolódott egy olaszországi ralin, miután egy szalagkorlát átszúrta az autóját. Az akkor az F1-ben csúcskorszakát élő, és a Ferrari által is kiszemelt lengyelnek nemcsak versenyzői jövője került veszélybe, egy ideig az sem volt biztos, hogy az orvosok meg tudják menteni sérült karját.

Kubica két éven át távol maradt a versenypályáktól, majd miután karja valamelyest rendbe jött, ralizással, az ERC-vel és a WRC-vel rázódott vissza korábbi életéhez. Az odáig vezető időszak azonban elképzelhetetlen küzdelmekkel járt számára – erről most egy lengyel lapnak beszélt, amit a PlanetF1 idéz.

„Volt egy különösen nehéz, számomra szinte felfoghatatlan periódus, amiről még nem sokan tudnak. Voltak pillanatok, amikor az agyam nem tudta elfogadni a testemet. Felébredtem éjszakánként, és azt éreztem, hogy a jobb karom nem tartozik hozzám. Mintha nem az enyém lenne.”

„Elismerem, hogy még ma is nehéz erről beszélnem. Voltak időszakok, amikor azt kívántam, bárcsak ne lenne meg az a jobb oldali testrészem. Ezek nagyon csúnya gondolatok voltak, de gyakran előjöttek a rehabilitációs időszak alatt” – avatta be a nyilvánosságot akkori érzéseibe Kubica.

A Schumacherről szóló sorozatban Hamilton és Alonso is megszólal

A most 39 éves pilóta ugyan alighanem a legjobb éveit veszítette el a baleset miatt, ám sikerült visszaküzdenie magát az F1-ig, ahol 2019-re leszerződtette a Williams, noha a csapat akkori formája miatt az évet a mezőny végén kellett töltenie. Két évvel később két futamon még rajthoz állhatott az Alfa Romeóval, egy ideje azonban már a Hosszútávú Világbajnokság LMP2-es kategóriájának állandó tagja, s idén meg is nyerte ott a bajnoki címet a WRT csapattal.

39 évesen Kubica jól tudja, hogy azokat a sikereket már nem fogja tudni elérni, amikre a Forma-1-ben predesztinálva volt, az élet más területein azonban fontos dolgokra ébresztette rá a balesete.

„Sok minden múlik azon, hogy éppen milyen a szélirány. Amikor jól mennek a dolgok és felfelé ívelő pályán vagyunk, hirtelen rengeteg barát és ismerős vesz körül. De aztán amikor nem alakulnak jól a dolgok, hirtelen eltűnnek” – mondta.

„Az életem komoly teszt elé állította a barátságokat. Drasztikus változás történt a barátaim és a hozzám közel álló emberek számát tekintve a balesetem előtt és után. Ez pedig jó élettapasztalat volt.”

Kubica 2024-ben is a WEC-ben folytatja, ám magasabb szintre lép, hiszen immár a hypercar-kategóriában fog rajthoz állni, miután leszerződtette őt a Ferrari, így az idén Le Mans-t nyerő Ferrari 499P modellt vezetheti majd. Csapattársainak kiléte még nem ismert.

Kubica a Formula E-ről: „Olyan, mintha egy guminővel közösülnék”