back to top
KezdőlapFormula 1Verstappen megnevezte a legjobb és a legrosszabb idei versenyét

Verstappen megnevezte a legjobb és a legrosszabb idei versenyét

-

A 2023-as Forma-1-es szezon legfőképpen Max Verstappen sikereiről szólt. A Red Bull holland kiválóságának nem volt ellenfele a pályán, és az év végén egy exkluzív interjúban árulta el, hogy szerint melyik volt a legjobb, illetve a legrosszabb versenye az idei évad során.

Verstappen idén valósággal a földbe döngölte az ellenfeleit, miután a 22 futamból 19 alkalommal nem talált legyőzőjére. Ebből kifolyólag nem volt egyszerű dolga az 54-szeres futamgyőztesnek a legemlékezetesebb versenyének kiválasztásában, de némi óvatos fontolgatást követően meghozta a döntését.

„Szerintem Spa megint nagyon erős volt – fogalmazott a holland pilóta, aki egy öt rajthelyes büntetést követően tudott tükörsima győzelmet aratni Belgiumban. – Japán azonban valami elképesztő volt, már az első körtől kezdődően zseniális volt vezetni az autót.”

„Amikor ránéztem a kijelzőre már azt gondoltam magamban, hogy ez egy nagyon jó kezdet. Ami az autó egyensúlyát illeti, a japán időmérőn remek érzés volt a volán mögött ülni.”

Oscar Piastri, Max Verstappen
Piastri is csak gratulálni tudott Verstappennek a Szuzukában való brilliáns versenyzését követően Fotó: Mark Thompson/Getty Images/Red Bull Content Pool

Verstappen Szuzukában mutatott produkciója azért emelkedik ki a többi közül, mert már a versenyhétvége első percétől formában volt, és a kvalifikáció során az első szektorban értinthetetlen volt. Ez abban nyilvánult meg, hogy mindenkinek majdnem fél másodpercet adott a Q3-ban a szóban forgó pályarészen.

A holland pilóta három lila szektorral fejezte be a kört, és a McLarenek hiába voltak gyorsak az időmérőn és a versenyen is, Lando Norris és Oscar Piastri sem volt képes Verstappen nyomába érni. A brit hátránya 19, az ausztrál pilótáé 36, a Ferrari versenyzőié pedig már 40 másodperc fölé rúgott a vasárnapi verseny során.

Nagy meglepetésre Verstappen szerint nem a Szingapúri Nagydíjon nyújtotta idén a legrosszabb formáját. Az idei naptári évben ugyanis egyedül a Távol-Keleti országban nem volt képes megszerezni az első helyet az energiaitalos csapat.

A szingapúri éjszakában mindkét RB19 elveszettnek tűnt, és ez Verstappen, valamint Sergio Pérez számára is egy Q2-es búcsúval ért véget. Vasárnap a regnáló világbajnok a 11. helyről egészen az 5. pozícióig tudott felérni, amíg mexikói kollégája csak a 8. helyen fejezte a 63 körös versenyt a 13. rajtkockából startolva.

„A legrosszabb futamom Bakuban volt – folytatta Verstappen. – Egyszerűen nem voltam elégedett a dolgok alakulásával. Szingapúrban az is közrejátszott, hogy az autó beállításánál is vétettünk hibákat. Számomra nem az volt a legrosszabb, ilyen szempontból nem is vettem számításba.”

Azerbajdzsánban Charles Leclerc szerezte meg a pole-pozíciót, 2 tizedet adva a Red Bull holland kiválóságának, aki a sprintet az első körben való koccanása miatt csak a 3., a versenyt pedig a csapattársa mögötti 2. pozícióban fejezte be.