back to top
KezdőlapFormula 1Mick Schumacher sokkal jobb versenyző lehetne, ha az apja segítené?

Mick Schumacher sokkal jobb versenyző lehetne, ha az apja segítené?

-

Nemcsak magától a hétszeres világbajnok jelenlététől fosztotta meg az autósport közösségét az, hogy Michael Schumacher tíz évvel ezelőtt síbalesetet szenvedett, hanem attól is, hogy Mick Schumacherből jobb versenyző válhasson – véli pilóta korábbi csapattársa.

Johnny Herbert is csatlakozott a Schumacher tragikus balesetének tizedik évfordulója kapcsán megszólalók táborához. A brit pilóta 1995-ben volt a német csapattársa a Benettonnál, majd pedig televíziós szakértőként a hétszeres bajnok fia, Mick F1-es ténykedését is közelről kísérhette figyelemmel.

Mick Schumacher azt követően kezdte komolyabban venni a versenyzést és kötelezte el magát a profi karrier mellett, hogy apjával megtörtént a család életét teljesen felforgató baleset. Az ifjú német ekkor még csak 14 éves volt. Apjától örökölt tehetsége hamar megmutatkozott, hiszen bajnok lett a Forma-3-ban és a Forma-2-ben is, majd a Haas színeiben megkapta az F1-es debütálás lehetőségét, ám a nem sok kimagasló eredményt hozó 2021-es és 2022-es szezon után elveszítette versenyzői ülését. A Mercedes tartalékpilótája lett, jövőre pedig az Alpine hiperautóját vezeti majd a WEC szezonjában, az F1-es rajtrácsra való visszatérés lehetősége ezzel még távolabb kerül tőle.

Családtag, reklámarc, félrecsúszott idősík – így kísért minket 10 éve a Schumacher-baleset emléke

Sokan csalódtak Mick Schumacher Forma-1-es szereplésében, aki nem volt képes hasonló módon berobbanni a sportba, mint apja tette azt 1991-ben. Herbert szerint mindez egyszerűen arra vezethető vissza, hogy az előállt helyzet miatt nem tudott apja tapasztalatára és tanácsaira támaszkodni.

„Ez az egyik legszomorúbb helyzet egy sportoló életében: ott áll a lehetőség kapujában, és egy olyan apával rendelkezik, aki rendkívül sikeres volt, s aki fontos szerepet játszhatna a fejlődésében – idézi a háromszoros futamgyőztes Herbertet a Grosvenor Sport. – Micknek azonban nem lehetett része ebben, csupán a baleset pillanatáig volt meg közöttük ez a fajta kapcsolat. Azóta pedig a névvel járó minden nyomás Mick vállán hever.”

„Michael biztosan nagyon szeretett volna a fia mellett dolgozni, hogy minden tudásával segítve őt egy nagyon másmilyen karaktert faragjon Mickből, mint amilyennek ma ismerjük. Most egyedül maradt az F1-es karrierje alatt, pedig ebből az apa-fiú kapcsolatból nagyon sokat profitált volna. Michael számára pedig szintén csodálatos lett volna mindezt átélni. Sajnos azonban mindezt nem láthattuk kibontakozni.”

Mick Schumacher védelmére felhozható, hogy a csapat mélypontjának idején érkezett a Haashoz, amely 2021-ben képtelen volt a pontszerzésre, ám a következő évben is csak két futamon sikerült ez neki: Spielbergben 6., Silverstone-ban pedig 8. lett, s csak feleannyi pontot gyűjtött, mint csapattársa, Kevin Magnussen. Emellett a német több balesetével, költséges autótöréseivel terelte afelé Günther Steiner csapatfőnököt, hogy egy másik németet, a rutinos Nico Hülkenberget ültesse a helyére 2023-ra.