back to top
KezdőlapFormula SportKirúgták Norris, Russell és Sainz nevelőcsapatának alapítóját

Kirúgták Norris, Russell és Sainz nevelőcsapatának alapítóját

-

Trevor Carlin már nem tagja az általa közel három évtizede létrehozott csapatnak, amely az utánpótlás-szériákban szerepel.

A 60 éves alapítót partnere, David Dicker túrta ki a csapatból, aki 2023 elején 80 százalékos részesedést szerzett benne. A Feeder Series nyomozása alapján több konfliktus vezetett idáig.

Trevor Carlin 1996-ban alapította meg a versenycsapatát, amely sokáig F3-as szinten versengett, de idővel belépett a Forma-2-be, valamint rövid ideig az IndyCarban is szerepelt. Ezalatt számos F1-es pilóta kinevelésében fontos szerepet játszott az istálló, a jelenlegi mezőny harmadának volt kapcsolata vele: Carlos Sainz, Daniel Ricciardo, George Russell, Kevin Magnussen, Lando Norris, Logan Sargeant és Cunoda Juki versenyzett náluk.

A Carlin az évek során 29 F1-es pilótával dolgozott, és 35 bajnoki címet gyűjtött a versenyzői és a csapatbajnokságokban. Az F2-ben tavaly Enzo Fittipaldit és Zane Maloney-t indították, előbbi egy futamgyőzelmet szerzett, az istálló a 3. lett a csapatok rangsorában. 

Az alapítót kirúgó Dicker a Rodin nevű új-zélandi autómárka megalkotója, emiatt nevezték át a csapatot tavaly Rodin Carlin névre. 

A Feeder Series úgy tudja, Dicker nehezményezte, hogy miközben a versenyistálló teljesítménye és anyagi helyzete romlott, Carlint látszólag jobban foglalkoztatták az egyéb érdekeltségei, például az, hogy ők biztosították a Brad Pitt-Lewis Hamilton-féle F1-es filmhez az átalakított F2-es autókat.

A Rodin jelentkezett F1-es csapatnak is az FIA pályázatán, de elutasították a szándékát.

Csillagászati összeget dobnak kukába Brad Pitt és Hamilton filmjében