back to top
KezdőlapFormula SportEsőben zárta első F4-es hétvégéjét Hideg Ádám

Esőben zárta első F4-es hétvégéjét Hideg Ádám

-

Egy rosszabbul és egy jobban sikerült versennyel ért véget a jerezi versenyhétvége a 16 éves Hideg Ádám számára, aki ezzel átesett a tűzkeresztségen a Formula Winter Seriesben, és úgy egyáltalán a formaautózásban is.

A Jenzer Motorsport pilótája a szombati, száraz körülmények között zajló versenyt a 18. helyen zárta, legyőzve mindhárom csapattársát. Vasárnap aztán az eső lett az úr a borvidékéről is híres dél-spanyolországi város környékén, vizes pályán rendezték az időmérőt és a maradék két futamot is.

Hideg Ádám a vasárnapi első, a hétvégi második versenyen még nehezen érzett rá a körülményekre, a 14. rajthelyről visszacsúszva a 25. lett a célban, mindhárom csapattársa mögött. A harmadik versenyen aztán már ismét ő lett a Jenzer Motorsport legjobbja, s önmaga hétvégi legelőkelőbb eredményét érte el azáltal, hogy a 15. pozícióban végzett. A nap két futamgyőzelme az ausztrál Griffin Peebleshez és a spanyol Juan Cotához került.

Noha a gigantikus méretű mezőny 38 autóból állt a hétvégén, a Formula Winter Seriesben is a Forma-1-ből ismert pontrendszer van érvényben, vagyis minden versenyen az első tíz helyezett szerzett pontot – a Jenzer Motorsportnak pedig mind a négy pilótája egységek nélkül maradt Jerezben. Helyezései alapján Hideg Ádám a 22. helyen áll a tabellán.

A márciusban lezáruló spanyolországi széria egynegyedén ezzel már túl is van a mezőny, a következő hétvégén Valenciában pedig jön is a folytatás.

„Mindent ennek vetek alá” – interjú az F1-be igyekvő magyar tehetséggel