back to top
KezdőlapFormula SportFormula 2Hamilton lehetséges utódja úgy kezdte a szezont, ahogy arra senki sem számított

Hamilton lehetséges utódja úgy kezdte a szezont, ahogy arra senki sem számított

-

Bár az utánpótlásnevelés egyik legerősebb csapatánál vezet, a Mercedes 2025-ös F1-es ülésének egyik esélyese, Andrea Kimi Antonelli gyengélkedett és csupán egyetlen pontot szerzett Forma-2-es debütálóhétvégéjén.

A még csak 17 éves olasz versenyző rohamléptekben tört előre az autósportok ranglétráján, a Formula Regional Európa-bajnokság tavalyi megnyerése után átugrotta a logikus következő lépésnek számító FIA F3-as szériát, és idén azonnal az F2-be nevezte őt a Mercedes, amely néhány éve már egyengeti az „új Verstappennek” tartott fiatal tehetség karrierjét.

A Mercedesnél is elismerték, hogy dacára zsenge korának és a csapat eddigi meglehetősen óvatos pilótaválasztási szokásainak, Antonelli is eséllyel száll harcba a Lewis Hamilton távozása révén üresen maradó 2025-ös ülés betöltésére, amennyiben az F2-ben is prezentálja gyors alkalmazkodóképességét és rendkívüli tempóját.

A bahreini hétvége óta eltelt néhány napban azonban kissé elhalkult az Antonelli körüli felhajtás, és nem csak azért, mert a Red Bull belharcának egyik szálaként még az is felmerült, hogy akár Max Verstappen is elérhetővé válik a Mercedes számára 2025-re.

Verstappent a Mercedeshez, Alonsót bajnokautóba vezetheti a Red Bull belharca?

A másik ok, hogy Antonelli, pontosabban teljes csapata megdöbbentően gyengén kezdte a szezont Bahreinben. A Prema Racing az utóbbi években a legfelkészültebb, legerősebb csapattá nőtte ki magát a nevelőszériákban, s rendre a legígéretesebb fiatalok is feléjük gravitáltak, velük lett például F2-es bajnok 2017-ben Charles Leclerc, 2020-ban Mick Schumacher és 2021-ben Oscar Piastri, de tavaly a Mercedes másik fiatalja, Frederik Vesti is csak néhány ponttal szorult a második helyre a Premával.

Idén ismét egy szupercsapattal állt ki az olasz alakulat, hiszen Antonelli megszerzése mellett velük marad a brit Oliver Bearman, aki tavalyi debütálóévében négy győzelemmel a hatodik helyen zárt, s a Ferrari akadémiájának prominens tagjaként egy-két éven belül alighanem szintén az F1 kapuit döngeti majd.

Mindezek után a szahíri időmérőn Antonelli és Bearman a 17. és a 18. helyre kvalifikáltak a 22 fős mezőnyben. Az első futamon pont nélkül maradtak (14. és 16. hely), majd a másodikon újabb kis előrelépést téve Antonelli végül elcsípte a 10. pozíciót, így legalább felírhatott egyetlen pontot önmaga és a Prema számlájára. A hétvége abszolút domináns pilótája a Sauber akadémiájának tagja, a barbadosi születésű Zane Maloney volt, aki előbb a fordított rajtrácsos sprintfutamot, majd a főfutamot is megnyerte.

Antonelli a második futamot követően azt mondta, elégedett volt saját teljesítményével a versenyeken, még ha az időmérőn nem is tudtak a vártak szerint szerepelni, elsősorban a gumikezelés állította őket nagy kihívások elé. Az F2-ben mindenki egyforma autókkal versenyez, így csak a beállításokkal tudják azokat önmagukhoz és a pályákhoz hangolni a pilóták, az idei szezontól azonban új modelleket kapott a sorozat, amelyeket még időbe telik kiismerni.

Embed from Getty Images

„Egy bajnokcsapat a 17. és a 18. helyen áll az F2-ben, egyáltalán nem ott kellene lenniük – mondta az időmérőre utalva Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke, amikor az Autosport arra kérte, értékelje Antonelli első hétvégéjét. – De az egyik legjobb viszonyítási pont a csapattárs, Oliver Bearman pedig élversenyző. Nem akarok erről túl sokat beszélni, majd meglátjuk, hogyan alakul a következő néhány verseny. Nem sürget az idő, hogy döntsek a versenyzőnkről. Lewis bejelentését sietve kellett megtenni, de most szánok rá időt, hogy kiértékeljem a pilótapiacot.”

Az F2 idén 14 helyszínre kíséri el az F1-et, s ott lesznek ezen a hétvégén Dzsiddában is.