back to top
KezdőlapFormula 1Pérez ezért lehet büszke magára

Pérez ezért lehet büszke magára

-

Sergio Pérez a 2. helyen nyitotta a szezont és nem maradt le nagyon Max Verstappentől, Christian Horner szerint az ehhez hasonló teljesítményekkel megalapozza a maradását a következő évre.

Pérez jövője megingott, amiért tavaly a jó évkezdés után sokat botladozott, de 2024-et megint a csapattársa mögötti mezőny élén kezdte. Kérdés, ezúttal hogyan folytatja, csapatfőnöke ugyanakkor bíztatónak látja a Bahreini Nagydíjon mutatott teljesítményét.

„Pontosan az ehhez hasonló napokra van szüksége, hogy eleget tegyen az ülés megtartásáért” – jelentette ki Horner.

Helmut Marko szintén elégedett volt a teljesítményével. „Nagyon jó versenyt ment. Ne feledjük, egy ideig beragadt a Mercedes és a Ferrari mögé, de tiszta terepen versenyképes köridőket futott – mondta az Autosportnak. – Igen, Max a csapattársa, de már az nagy eredmény, hogy Max nem döngölte a földbe.”

Pérez helyére nyilván többen szívesen ülnének, és a Red Bull kisebbik csapatánál a Cunoda Juki-Daniel Ricciardo párharc tétje többek között az, hogy melyikük neve merülhet fel az előléptetésnél.

Péreznek a tavalyi teljesítménye is elég lehet a szerződéshosszabbításhoz?