back to top
KezdőlapFormula 1Panasz meghallgatva: az F1 szigorít az egyik kihágás büntetésén

Panasz meghallgatva: az F1 szigorít az egyik kihágás büntetésén

-

Az F1 versenyein időnként felháborodást okoz, hogy egy versenyző a pályát levágva, szabálytalanul előz meg egy lassabb autót, és az emiatt kapott 5 másodperces büntetéssel semmit sem veszít, mert elegendő mértékben le tudja rázni az illetőt ahhoz, hogy az értékelésben előtte maradjon.

Ennek azonban vége, pontosabban szigorodik a büntetési tétel: a sportfelügyelők ezentúl 5 helyett 10 másodperces időbüntetést szabnak ki ilyen esetekben a vétkesekre, vagyis a pilótáknak jobban meg kell gondolniuk, bevállalnak-e ilyen manővert.

A versenyzők ugyanis már ráéreztek, hogy megéri büntetés árán megelőzni a lassabb riválist, erre több példa is akadt tavaly az utolsó futamokon, és a sportszerűség szempontjából megkérdőjelezhető szokásról George Russell is nyíltan beszélt.

Természetesen ezentúl is előfordulhat, hogy a büntetett pilóta végül nem veszít pozíciót, hiszen egy élvonalba tartozó autóval 10 másodperces előnyt is fel lehet építeni egy lassabbal szemben.

A The Race rámutatott, hogy Bahreinben az F3 versenyén már alkalmazták is az új büntetési tételt a szabálytalanul előző Luke Browning ellen, aki a mezőny szorossága miatt a 9. helyről a 15.-re esett vissza az értékelésben.

Az F1-ben többen követelték azt a szabályt, amit az előszobáiban bevezetnek