back to top
KezdőlapFormula 1Pérez szerint ő még elkaphatja Verstappent, a Ferrari pedig elkaphatja őket

Pérez szerint ő még elkaphatja Verstappent, a Ferrari pedig elkaphatja őket

-

A Szaúd-arábiai Nagydíj után Sergio Pérez maga hozott fel mentséget a Ferrari számára, elmagyarázva, hogy Charles Leclerc miért nem tudott vele harcba szállni a második helyért. A mexikói szerint a maranellói autók valójában erősebbek a most látottnál.

Pérez a 2024-es F1-es szezon első két futamán egyaránt a második helyen ért célba Max Verstappen mögött. Dzsiddában a rajtnál ugyan még nem tudta megelőzni a második helyről startoló Leclerc-t, ám a negyedik körben már túljutott a Ferrarin, innentől pedig nem volt veszélyben a pozíciója, annak ellenére sem, hogy öt másodperces időbüntetést kapott, mivel a bokszkiállásakor közvetlenül Fernando Alonso Aston Martinjának orra elé engedte ki őt a csapata.

A célban tíz másodperc volt Pérez előnye a harmadik helyen befutó Leclerc előtt, a mexikói pedig arra számít, hogy a Ferrari a későbbiekben jóval keményebb kihívást fog jelenteni az első két futamot kettős győzelemmel behúzó Red Bull számára.

Remek bemutatkozást, parádés csapatmunkát és újabb Verstappen-győzelmet hozott a szaúdi futam

„Charles egyszerűen csak nem találta a megfelelő balanszot, a körönkénti következetességet, a tempó azonban ott van a Ferrariban – mentette fel riválisát Pérez a Sky Sportsnak nyilatkozva. – Ma talán nem hoztak ki mindent a lehetőségeikből, de egész biztosan lesznek még pályák, amelyeken sokkal közelebb lesznek hozzánk. És egyébként is kisebb a különbség, mint amilyennek az most látszott.”

Két futam alatt Pérez csak 15 pontos hátrányba került csapattársához képest, amivel még bőven lőtávolon belül van, de persze a két versenyző közötti, az elmúlt év során tapasztalt különbség és Verstappen sebezhetetlen formájának ismeretében reálisan nézve nem sok esély látszik arra, hogy a mexikói egy 24 futamos szezonon át harcban tudna maradni vele a bajnoki címért. Pérez 2023-ban még az ideinél is erősebben kezdte az évet, az első négy futamból kettőt is megnyerve, köztük a dzsiddait, ám hamarosan látványosan szétesett a szezonja. Az optimizmusát természetesen továbbra is fenntartja Verstappen megszorongatását illetően, még ha kalapot is emel csapattársa példátlanul domináns teljesítménye előtt.

„Ez a cél. Max csúcsszinten vezet, szerintem ő az egyetlen, aki a kezdetektől fogva mindent kihozott az időmérőkből és a versenyekből. Nagyon magas szinten teljesít, így nagyszerű lenne versenybe szállni vele. A szezon nagyon hosszú, közel vagyunk egymáshoz a bajnokságban, és szerintem ha folytatjuk a fejlődést, lehet esélyünk” – utalt a többes számmal saját bokszutcai csapatára.